szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idei szezonban már nem lehet alkalmi munkavállalót foglalkoztatni az ünnepnapokon, mert megszűnt az alkalmi munkavállalói könyv - emelte ki Jankó Zoltán, a Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelőség igazgatója a balatoni szezonfelkészítő fórumon.

Jelenléti ívet kell vezetni, naptári napra vonatkozóan, ami azt jelenti, hogy annak, aki éjszakás műszakban dolgozik, 4 jelenléti ívet kell majd aláírnia egy műszak alatt - hívta fel figyelmet a változásokra Jankó Zoltán. Az igazgató hangsúlyozta: az alkalmi foglalkoztatás nem szűnt meg, a szabályozása módosult. Hozzátette, hogy az alkalmi munkavállalói könyv megszűntetését az indokolta, hogy a tavalyi évben a régióban elvégzett 2722 ellenőrzésből 2566 alkalommal, azaz az esetek 94,3 százalékában találtak szabálytalanul kitöltött alkalmi munkavállalói könyvet.

A balatoni vállalkozások megoldatlannak látják a helyzetet - mondta Szijártó Csaba, az egyik balatoni hotel igazgatója. Kifogásolta, hogy ezután nem vehetnek fel kisegítőket az olyan kiemelten forgalmas ünnepnapokra mint a pünkösd vagy augusztus 20., amikor a legnagyobb szükség erre. A vendéglátás és az idegenforgalom képviselőinek tartott fórumon elsősorban a foglalkoztatás és a fogyasztóvédelem területén bekövetkezett változásokra hívták fel a szakma figyelmét.

 

 

Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Alkalmi munka: joghézag és kiskapuk áprilistól

A feketefoglalkoztatás felszámolása érdekében tett erőfeszítések egyik jelentős lépése az alkalmi munkavállói kiskönyv április elsejei eltörlése. A kedvezményes adózású napszámozást kiváltó egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása azonban hézagosra sikerült. Nem tűntek el teljesen a kiskapuk és a rendszer sem lett sokkal egyszerűbb, ugyanakkor a munkavállalók több juttatásra jogosultak az új rendszerben.

MTI Karrier

Alkalmi munkavállalás: pesszimista előrejelzés

Az egyszerűsített alkalmi munkavállalás bonyolultabb lett, mint korábban volt, szabályainak egy része betarthatatlan, az előírások pedig nem a valós élethelyzetekből indulnak ki - írja csütörtöki közleményében a Magyar Agrárkamara.

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Mel Gibsontól várja az ausztrál filmipar, hogy beszéljen Trump fejével

Mel Gibsontól várja az ausztrál filmipar, hogy beszéljen Trump fejével