szerző:
OS
Tetszett a cikk?

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium idén is pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására. A pályázaton csak Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehettek részt, amelyek vissza nem térítendő támogatást kaphattak építési jellegű, valamint új gépek, berendezések, technológiák beszerzése során felmerült költségeikre. A pályázatok támogatására összesen 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A regionális munkaügyi központok a 2010. március 12-i beadási határidőig összesen 201 pályázatot fogadtak be, több mint 3 milliárd forint igénnyel. Végül 145 vállalkozás részesült összesen 2 milliárd 8,48 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. A pályázók 1874 új munkahely kialakításához (ezeken a munkahelyeken pedig 1502 regisztrált álláskereső tartós foglalkoztatásához) nyertek vissza nem térítendő támogatást.

Az elbírálásnál előnyt jelentett az álláskeresők, közülük is a hátrányos helyzetűek (tartósan nyilvántartásban lévő álláskereső, roma, pályakezdő, megváltozott munkaképességű személyek) minél magasabb arányú foglalkoztatása, a létrehozni tervezett új munkahelyek száma, valamint a beruházásban érintett térség, település hátrányos helyzete.

Az SZMM pályázatot hirdetett az információs-technológiai (IT) tevékenységek munkahelyteremtő beruházásainak támogatására is, amely új munkahelyek létrejöttét ösztönözte olyan humántőke-igényes gazdasági ágazatokban, ahol jelentős számú, kvalifikált munkaerő tartós foglalkoztatására nyílik lehetőség. Pályázni bérköltségre, valamint a munkaadót terhelő járulékokra lehetett.

A regionális munkaügyi központok 23 pályázatot fogadtak be, amelyek közül 15 pályázó támogatható 200 millió forint értékben. A vállalkozások 136 új munkahely kialakításához, és ezeken a munkahelyeken 79 regisztrált álláskereső tartós foglalkoztatásához nyertek vissza nem térítendő támogatást.

MTI Karrier

Jelentik az alkalmi munkavállalókat

Április elseje és 25-e között 120,4 ezer alkalmi munkavállalói bejelentést regisztráltak - írja keddi számában a Napi Gazdaság az adóhatóság adataira hivatkozva.

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét