szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kínai dolgozóinak 33 százalékos fizetésemelését jelentette be a Foxconn Technology tajvani vállalat, amelynek sencseni (Shenzhen) gyárában az idén már több mint tíz munkás követett el öngyilkosságot.

A vállalatvezetés döntése értelmében a szerelőszalag mellett dolgozók bére a dél-kínai városban 900 jüanról 1200 jüanra emelkedik. Sencsenben egyébként 900 jüan a hivatalos minimálbér. A Kínában 800 ezer embert foglalkoztató cég első embere, a tajvani Terry Kou (Gou) alig egy héttel korábban a helyszínen újságíróknak mutatta be a gyárat, s ígéretet tett több olyan intézkedésre, amely közvetlen és közvetett módon javítja a dolgozók komfortérzetét, segíti a munkával járó feszültség levezetését.

Az elektronikai eszközöket és számítógép-alkatrészeket gyártó Foxconn legnagyobb partnerei, a Dell, a Hewlett-Packard és az Apple külön is megszólalt a halálesetek ügyében, s vizsgálatot, tájékozódást ígért. A világszerte nagy visszhangot kiváltó öngyilkossági hullám Kínában és a nemzetközi sajtóban is a helyi munkakörülményekre, a munka speciális jellegére, az ebből is fakadó feszültségek kezeletlenségére, a vándormunkások új generációjának gondjaira, életvitelükre, társadalmi beilleszkedésük sajátos nehézségeire, a közösségek hiányára irányította rá a figyelmet.

 

 

MTI Karrier

Kilencezer embert bocsát el a HP

Mintegy 9 ezer főt elbocsát és egymilliárd dollárért teljesen automatizált kereskedelmi adatközpontokat hoz létre az amerikai Hewlett-Packard, a világ vezető számítógép-gyártója.

MTI Karrier

Munkaerő-piaci reformra kényszerülnek a spanyolok

A spanyol kormány június vége előtt el akarja fogadni a munkaerőpiac reformját, a szakszervezetek és munkaadók jóváhagyásával, vagy akár anélkül is - szögezte le hétfőn Elene Salgadó pénzügyminiszter.

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban