szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A román kormány a jövő évben is folytatja a leépítéseket, így várhatóan további 125 ezer személyt bocsát el a közszférában.

A román kormánynak azért kell a jövő évben is folytatnia a leépítéseket, hogy a közalkalmazottak száma ismét a 2007-es szintre csökkenjen. Az elmúlt években ugyanis a sorozatos gazdasági növekedés következtében a román kormány jelentős mértékben növelte a közalkalmazottak számát, akik jelenleg 1 millió 360 ezren vannak - mondta Andreea-Paul Vass, Emil Boc román miniszterelnök tanácsadója.

Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy 70 ezer közalkalmazotti állást számolnak fel az idén. Az elbocsátásokkal párhuzamosan a román kormány kemény megszorító intézkedéseket is alkalmaz, így várhatóan júniustól 25 százalékkal csökkennek a közalkalmazottak bérei és 15 százalékkal a nyugdíjak.

A román gazdaságot erőteljesen sújtotta a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, aminek következtében a román bruttó hazai termék (GDP) tavaly 7,1 százalékkal csökkent a 2008-as évhez képest. A román országos statisztikai intézet csütörtöki adatai szerint az idén tovább csökkent a GDP az első negyedévben, amelynek értéke 2,6 százalékkal volt kisebb a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva.

A román kormány tavaly márciusban kötött 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében. A román kormány az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőivel együtt eredetileg 1,3 százalékos gazdasági növekedéssel számolt az idénre, május elején azonban hivatalosan is felülvizsgálták a kilátásokat. Így az IMF arra számít, hogy stagnálni fog a román GDP, de nem zárja ki a 0,5 százalékos csökkenés lehetőségét sem.

hvg.hu Karrier

Fizetések és juttatások az állami- és közszférában

Fokozott érdeklődés kíséri a több százezer állami alkalmazott és köztisztviselő sorsát, kinevezésüket és elbocsátásukat, pályakorrekciójukat és az egyes munkakörökért járó béreket. Hogyan alakultak a fizetések és a juttatások az állami- és közszférában 2010 első felében? Felmérés.

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Bosszúvámot vet ki Kanada az amerikai importra

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt