Tetszett a cikk?

Pár napja hozták nyilvánosságra a magyar felsőoktatási intézmények vezetőinek fizetését, így derült ki, hogy az oktatási tárca alá tartozó 29 intézmény első embereinek fizetése havi szinten 56 millió forinttal terheli az államkasszát. Ugyanakkor tény, hogy egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája.

Az amerikai közvéleményt két éve borzolta fel az a kutatás, amely kimutatta, hogy az állami egyetemek vezetőinek fizetése sokkal gyorsabb ütemben nő, mint a felsőoktatás magánszektorában dolgozó kollegáiké. A brit Guardian idén márciusban jelentetett meg egy cikket arról, hogy mintegy  80 szigetországi egyetem vezetőjéről mondható el: jobban keres, mint a miniszterelnök. A lap számokkal is alátámasztotta ezt a megállapítást. Értesüléseik szerint az ország legjobban fizetett rektora évi 474 ezer angol fontot keres (körülbelül 13 millió 400 ezer forintot havonta), szemben a miniszterelnök 197 ezres éves munkadíjával (havi 5 millió 600 ezer forint).

A két évvel ezelőtti adatok szerint az Egyesült Államokban a nyolc legjobban fizetett rektor közül három nő volt. Az „első helyezett” az Ohio State University vezetője volt, a maga 1 millió 346 ezer dolláros jövedelmével, ami átszámolva 22 millió 433 ezer forintot jelentett havonta. A legjobban megfizetett rektorasszony a University of Michigan első embere volt, ő évi 760 ezer dollárt vihetett haza. Magyar szemmel ezek az összegek még akkor is megdöbbentően magasak lehetnek, ha tudjuk, hogy az amerikai rektorok fizetési csomagjában benne vannak a plusz juttatások, a nyugdíjjárulékok, valamint a ház és gépkocsi használat is. A témáról bővebben az Eduline oktatási portálon olvashat.

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben