szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sírásócéhet alakított két féri Csehországban, hogy visszaadja a szakma becsületét.

Jaroslav Sejvl és David Stejskal saját sírásóiskolát akar nyitni, amihez a tananyag adott, mivel már írtak egy kézikönyvet sírásóknak. Sejvlnek korábbi munkái is kötődnek a halálhoz: a prágai rendőrség gyilkossági osztályán dolgozott, most pedig egyetemi tanár, kriminológia szakon oktat. Kevésnek érezte azonban ezt, szeretett volna kézzel fogható munkát is végezni, amely kellemesen kikapcsolja a napi robotból. Így jött a sírásás, melyhez elvégezte a szükséges tanfolyamot és tavaly sikerrel levizsgázott belőle. 

Stejskal eredendően is sírásó. Büszke szakmájára, amely egyúttal szenvedélye, és tanítja. Ő vizsgáztatta Sejvlt. A lelkes duó céhét, avagy iparszervezetét bejelentette a Cseh Kereskedelmi Kamaránál, mint sírásók, sírkőfaragók, temetőgondnokok, kertészek politikától mentes szövetségét. A sírásók hajdanán a társadalom megbecsült tagjai voltak, ma azonban inkább csak lecsúszott iszákosokként tekintenek rájuk az emberek. A céhalapítók ezen is szeretnének javítani.

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea