szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Televízió (MTV) kedden hat munkatársának mondott fel - mondta Kert Attila, a televízió kommunikációs osztályának vezetője.

Kert Attila az MTI-nek nyilatkozva nem kívánt neveket említeni, ugyanakkor nem cáfolta az Index azon információit, hogy a jövőben nem számítanak Molnár János, a Panoráma főszerkesztője, Madarász Gábor, a reggeli és éjszakai Híradó egyik szerkesztője, valamint Horváth Csaba, az esti Híradó egyik napi szerkesztője, továbbá Novák András, a Híradó riportere, illetve Somos András és Bánhídi Emese, az Este riportereinek munkájára. A televízió kommunikációs osztályának vezetője szerint az elbocsátásokra a "rendkívül nehéz pénzügyi helyzet miatt szükséges racionalizáció" miatt volt szükség. A főszerkesztőség munkájának jelenlegi átszervezésével valószínűleg nem lesz szükség további alkalmazottak elbocsátására - tette hozzá Kert Attila. Megerősítette, hogy Mészáros Antónia a jövőben nem vezetheti tovább az Este című politikai műsort, helyette más - általa választott - műsorban folytathatja a munkáját. Az MTV osztályvezetője azt is elmondta, hogy egyelőre még az sem dőlt el, Bombera Krisztina megtartja-e a Híradó műsorvezetői székét.

 

 

 

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó