szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Stagnált a foglalkoztatottság az eurózónában a harmadik negyedévben, az előző három hónapban tapasztalt enyhe növekedés után - derül ki az Eurostat által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból. A júliustól szeptemberig tartó időszakban nem nőtt a foglalkoztatottak aránya az előző negyedévhez képest.

A harmadik negyedévben összesen 144,5 millió főt foglalkoztattak az eurózónában, 0,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Negyedéves összehasonlításban a foglalkoztatottság ágazatonként az építőiparban 1,1 százalékkal, a feldolgozóiparban 0,3 százalékkal, a mezőgazdaságban 0,2 százalékkal csökkent, miközben a pénzügyi szolgáltatások és üzleti tevékenységek szektorában 0,3 százalékkal, a közigazgatás, egészségügy és oktatásügy szektorokban pedig 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság.

Elhunyt a Velencei Biennálé kurátora

Elhunyt a Velencei Biennálé kurátora

Donald Trump eddig mindössze 12-szer vett részt a napi hírszerzési értekezleten

Donald Trump eddig mindössze 12-szer vett részt a napi hírszerzési értekezleten

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak