szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A brit szakszervezetek tiltakoznak egy közép-angliai helyi hatóság javaslata ellen, miszerint kötelezni kell az alkalmazottakat, hogy írásban jelentsék, ha romantikus viszonyba keverednek valamelyik kollégájukkal.

A javaslat a Fenland Kerületi Tanács humánerőforrás-tisztviselőinek fejéből pattant ki, akik szerint "a munkaidő alatti meghitt viselkedés nem elfogadható". A tervezet nemcsak a romantikus kapcsolatról való jelentést tenné kötelezővé a tanács dolgozóinak, hanem azt is előírná, hogy a tényt rögzítsék a dolgozók személyi aktájában. A "szerelemtilalmat" az egész munkaidőre kiterjesztenék a tanács területén belül és kívül, és a rendelkezések megszegését fegyelmi ügyként kezelnék - derül ki az előterjesztésből. A brit Szakszervezetek Kongresszusa (TUC) orwelli diktatúrát emlegetett a javaslattal kapcsolatban, és mélységesen elítélte a kezdeményezést.

"Eléggé általános, hogy a munkahelyen bontakoznak ki gyöngéd kapcsolatok, de előlendítésüknek nem az a legromantikusabb módja, hogy az embernek jelenteni kelljen az érzéseit a HR-osztálynak" - vélekedett Sarah Veale, a TUC alkalmazottak jogaival foglalkozó vezetője. Mint leszögezte, az alkalmazottaknak nyilván megfelelően kell viselkedniük a munkahelyükön, de az emberek magánéletét érintő "orwelli diktátumok" bevezetése csupán felháborodást válthat ki a munkatársak körében. A javaslatot még januárban megvitatják a hivatal tanácsosai.

 

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

Csákányos sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere