szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) nyílt levélben fordult a nemzeti erőforrás miniszterhez, ebben többek között arra hívják figyelmet, hogy intézményrendszerük ellehetetlenült az ágazatot sújtó megszorítások miatt.

Amennyiben a minisztérium nem javít az ágazat helyzetén, tárgyalásokat fogunk kezdeményezni a többi szakszervezettel az érdekérvényesítés egyéb lehetőségeiről, például a sztrájkról vagy az utcai demonstrációról - mondta Földiák András, a KKDSZ elnöke a dokumentumot ismertető budapesti sajtótájékoztatón.

Mint kifejtette, sürgős célvizsgálatot tartanak szükségesnek, amelynek keretében a tárca ellenőrizné, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett a megyei-városi önkormányzatok eleget tesznek-e a törvényben előírt közművelődési, közgyűjteményi kötelezettségeiknek.

"Várakozásainkkal ellenétben azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok jelentős hányada a 2011-es költségvetési terv elkészítésekor komoly pénzügyi megszorításokat foganatosít az intézményrendszer finanszírozásában" - közölte Földiák András. Hozzátette, hogy az ágazatban már nincsenek tartalékok, ezért az elvonások miatt számos intézmény képtelen lesz ellátni a feladatát vagy bezárásra kényszerül.

Példaként a barcsi Dráva Múzeumot említette, ahol az intézmény tizenhat fős létszámát kettőre csökkentené a fenntartó önkormányzat. Földiák szerint hasonló helyzet állt elő a mosonmagyaróvári Hanság Múzeumnál is, amelyet anyagi okokra hivatkozva múzeumból kiállítóhellyé minősítene vissza az Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága.

A KKDSZ vezetője kitért arra, hogy az ágazat helyzete megyénként eltérő, becsléseik szerint azonban akadnak területek, ahol 70-80 százalékos az elvonás. Mint a levélben írják, további leépülés esetén a kulturális alapellátás gerincét képező megyei szint olyan mértékben bénul meg, hogy nem teljesítheti a törvényben is rögzített feladatát, amelynek biztosításáért a miniszter is felelőséggel tartozik.

A nyílt levél az KKDSZ által szakmailag indokolatlannak tartott összevonások, kiszervezések kérdésével is foglalkozik. Szerintük a legszembetűnőbb példa a Petőfi Csarnok összevonása a Trafó Kortárs Művészetek Házával, illetve a Váci Értéktár Muzeális Közgyűjtemény feladatainak átcsoportosítása a Városimázs Kft-be. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy hasonló átszervezés történik a csongrádi, a kiskunhalasi intézmény esetében is, ezeket szintén korlátolt felelősségű társaságokba tagolnak be.

Az átszervezések miatt veszélyben érzik az intézményekben dolgozók közalkalmazotti státuszát is."Igen rossz érzéssel vettük tudomásul, hogy az Országgyűlés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény érdekegyeztetés nélküli újabb módosításával lényegesen gyengítette a közalkalmazottak helyzetét" - fogalmazott a KKDSZ.

A helyzet rendezése érdekében a KKDSZ arra kéri a minisztert, a célvizsgálatok mellett minél gyorsabban hívjon össze egy széleskörű szakmai tanácskozást, amelyen elvárnák a tárcától, hogy fogalmazza meg stratégai elképzelését a közgyűjteményi és közművelődési intézmények jövőjéről. Mint írták, sem az egyes munkavállalók, sem az intézmények nem érzékelik,hogy számíthatnak a tárca támogatására.

Bejött a demokraták Rogán-trükkje, Orbánék most futhatnak az amerikai álmuk után

Bejött a demokraták Rogán-trükkje, Orbánék most futhatnak az amerikai álmuk után

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

VSquare: Trumpék április elején közölték a magyar kormánnyal, hogy „nem aktuális” az adóügyi megállapodás

VSquare: Trumpék április elején közölték a magyar kormánnyal, hogy „nem aktuális” az adóügyi megállapodás

Az amerikai külügyminiszter szerint Európában egy internetes véleményért is 60 nap börtön járhat

Az amerikai külügyminiszter szerint Európában egy internetes véleményért is 60 nap börtön járhat