szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lengyelországban 13 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta januárban a decemberi 12,3 százalékról, a regisztrált munkanélküliek száma egy hónap alatt több mint 150 ezerrel nőtt a szerdán megjelent adatok szerint.

A 38 millió lakosú Lengyelországban 2,1 millióan voltak állás nélkül 2011 elején, 155 ezerrel többen, mint tavaly év végén. Télen általában romlik a foglalkoztatási helyzet Lengyelországban, mert alig van szezonális munka az építőiparban, és a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban. Legutóbb tavaly februárban volt 13 százalékon a munkanélküliségi ráta. A varsói munkaügyi minisztérium szerint az idén februárban is 13 százalék körül mozoghat a mutató, javulás pedig márciusban, a tavaszi munkák beindulásával kezdődhet.

Lengyelország a legnagyobb az Európai Unióhoz a 2004-ben csatlakozott államok közül, és az egyetlen az egész unióban, amely elkerülte a recessziót. A bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékkal nőtt 2009-ben, tavaly pedig 3,8 százalékkal. Az idén a 4 százalékot is meghaladhatja a növekedés mértéke a lengyel központi bank számításai szerint.

MTI Karrier

Mélyponton a német munkanélküliség, szárnyal a foglalkoztatás

Már a gazdasági növekedési mutatókat csak jelentős késéssel követő munkaerőpiac is egyértelműen jelzi a német gazdasági élénkülést: a most nyilvánosságra hozott adatok szerint az újraegyesítés óta soha annyi foglalkoztatott (41,4 millió) nem volt Németországban, mint 2010 utolsó negyedévében.

Film készül Melania Trumpról

Film készül Melania Trumpról

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata