szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szlovákiában hatályba lép szeptemberben a módosított munkatörvénykönyv. A pozsonyi parlament által a közelmúltban elfogadott, sokat vitatott jogszabályt Ivan Gasparovic államfő szerdán aláírta.

Indoklásában Gasparovic azt állította: a jogszabályba foglaltak hozzájárulnak ahhoz, hogy ne növekedjen a munkanélküliség. "A köztársasági elnök nem állapított meg olyan okot a törvény visszaadására, ami kétségeket ébresztene az alkotmányosságot, vagy a nemzetközi munkajogi egyezményeket illetően" - jelentette ki Marek  Trubac, az elnök szóvivője. 

Az államfő véleménye szerint az intézkedések közül több - például a megosztott munkahelyek - hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne növekedjen a munkanélküliség. A szóvivő elmondta: az államfő a munkavállalók védelme miatt fontolgatta a tervezet visszaküldését, ugyanakkor "bízik a munkáltatók felelősségtudatában."

A módosított munkatörvénykönyvet a szlovákiai munkaadók támogatják, míg a szakszervezetek elutasítják. A Bumm.sk hírportál összefoglalója szerint szeptemberben hatályba lépő jogszabályok változást hoznak a munka csaknem összes területén – változik többek közt a próbaidő, a felmondási idő, valamint a szabadságolás szabályai. A próbaidő az esetek többségében három hónapos marad. Kivételt csak a vezető munkatársak képeznek, akik legfeljebb hathónapos próbaidőt kaphatnak. 

A munkatörvénykönyvben szerepelni fog az úgynevezett konkurencia-záradék intézménye is. A cég aláírathat az alkalmazottakkal egy olyan záradékot, amely szerint munkaviszonya megszűnése után legalább egy évig nem végezhet hasonló munkát más munkáltatónál.

Új szabályok érvényesek a szabadságolás területén. Ha a munkavállaló eléri a 33 éves kort, automatikusan évi 5 hét szabadság jár neki. Máshogy néz majd ki a felmondási idő. Ha a munkavállaló legfeljebb egy évet dolgozott a vállalatnál, egy hónapos felmondási ideje lehet. Ha 1-5 évet dolgozott, 2 hónapra, ha ötnél több évet, akkor 3 hónapra nő a felmondási idő.  Az alkalmazott ezen kívül eldöntheti, hogy végkielégítést kér, felmondási határidőt, vagy ezek kombinációját. Újdonságnak számítanak a családsegítő intézkedések is. Ilyen például az osztott munkahely intézménye, egy pozíciót többen is betölthetnek rövidebb munkaidőben.  

Rugalmasabbak lesznek a szabályok az éjszakai műszakok és a túlórák területén. A munkavállaló szeptembertől több mint két egymást követő hetet is ledolgozhat éjszakai műszakban. Az alkalmazottak legfeljebb 400 túlórát vállalhatnak egy évben, a vezető munkatársak 550-et is.  Változást jelent az is, hogy a határozott időre szóló munkaszerződéseket három alkalommal lehet meghosszabbítani három éven belül. 

Változnak a szakszervezetekről szóló rendelkezések is. A cég vezetőségének ugyanis nem lesz kötelessége tárgyalni a szakszervezettel, ha az nem bizonyítja, hogy a vállalat dolgozóinak legalább harmada soraiba tartozik.

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta