szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Akár évi másfél-kétmillió forintot is fizethetnek az állami ösztöndíjas helyekről kiszoruló egyetemisták, ha a kormány után a parlament is rábólint a felsőoktatási törvény tervezetére. Az Eduline által megkérdezett közgazdász szerint a hallgatóknak még a világ legjobb egyetemein sem kell kifizetniük a képzés teljes árát, ilyen rendszer egyedül Magyarországon működik majd.

„A hallgatók többségének még a leghíresebb amerikai nonprofit magánegyetemeken – például a Harvardon – sem kell kifizetnie azt a tandíjat, amely a brosúrákban szerepel. Az intézmények tandíjbevételeik jelentős részét, 40-50 százalékát a tehetséges, de nem jó anyagi helyzetű diákok támogatására fordítják” – így kommentálta a kormány felsőoktatási terveit Semjén András, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa.

A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja el.
Karrier

Kivel fizettetne utólag tandíjat Pokorni?

A hallgatók harmincöt-negyven százaléka: ennyien kénytelenek diploma nélkül távozni az egyetemekről, főiskolákról egy-két, rosszabb esetben három-négy év tanulás után, legalábbis Pokorni Zoltán szerint, aki utólagos tandíjat szedne a lemorzsolódó diákoktól. A kérdés csak az, hogy pontosan kinek kellene visszamenőleg kifizetnie a képzése árát.

MTI / hvg.hu Itthon

Hoffmann: újabb diákhitel-konstrukció kell a tandíj fedezésére

A készülő köznevelési és felsőoktatási törvénytervezet nem tartalmazza a következő években a felsőoktatásba felvehető diákok keretszámait és azt, hogy mennyien játhatnak államilag támogatott képzésre - mondta Hoffmann Rózsa a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az oktatási államtitkár szerint új diákhitel-konstrukcióra van szükség, amely kimondottan a képzési költséget fedezné.

László Éva Lilla Karrier

Milliós tandíjak: íme, a legdrágább egyetemi szakok

Gazdálkodás és menedzsment, turizmus-vendéglátás, valamint pénzügy és számvitel szakra felvételizik idén a legtöbb egyetemre vagy főiskolára bejutni vágyó diák. Mennyibe kerül a költségtérítéses képzés a „top szakokon”, és melyek a legdrágább képzések? Utánajártunk.

44 évesen meghalt a My Chemical Romance volt dobosa

44 évesen meghalt a My Chemical Romance volt dobosa

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?