szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A felsőoktatás minőségének javítása, a korai képzés szerepének erősítése, a professzori életpályamodell és a vidéki intézmények felzárkóztatása – többek között ezek az elképzelések szerepelnek az LMP által készített, és kedden bemutatott 12 pontos felsőoktatási koncepcióban.

Az anyagot ismertető Osztolykán Ágnes elsőként a felsőoktatás minőségének javítását hangsúlyozta. Szerinte ez nem az egyetemekre és főiskolákra való bekerülés szigorításával, hanem a korai fejlesztés erősítésével érhető el. Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke egy életpálya tervezési tanácsadás bevezetését is szükségesnek tartja ahhoz, hogy a felsőoktatásból kikerülő hallgatók később sikeresek legyenek.

Az LMP megkönnyítené a hátrányos helyzetűek, köztük a kismamák és a fogyatékkal élők főiskolára és egyetemre való bejutását –hangzott el. Ehhez nem egy külön kvótát alkalmaznának, hanem megtartanák és kibővítenék a jelenleg is létező felvételi pluszpontok rendszerét miközben létrehoznának egy ingyenes felvételi előkészítő rendszert is. A képviselő egyúttal a professzori életpályamodell kibővítésére is javaslatot tett.

Nyilvános a felsőoktatási koncepció
A nyilvános felsőoktatási koncepció szerint nem szűnnének meg egyetemek, főiskolák. A jövőben viszont az abszolutórium után öt éven belül kell államvizsgázni.
A részletekről itt olvashat!

A párt oktatáspolitikai szakszóvivője, Pető Ernő pedig azt jelentette ki: nem szabad növelni a költségtérítéses hallgatók számát. Hozzátette, hogy azt a 29 milliárd forintot sem „valamiféle tandíjjal” kellene pótolni, amennyivel a kormányzat kevesebbet szán jövőre a felsőoktatásra. A minőség megőrzését az LMP ezek helyett ellenőrzésekkel, a professzori életpálya kiterjesztésével és a különböző képzési formák közötti átjárhatóság megteremtésével oldaná meg – mondta Pető Ernő.

A vidéki felsőoktatás felzárkóztatása kapcsán arról beszélt, hogy meg kell találni azokat a speciális területeket, ahol ezek az intézmények is piacképes módon tudnak hallgatókat képezni. Kijelentette, ha viszont ezek az iskolák megszűnnének, akkor a felsőoktatásnak az a szegmense veszne el, ahová a legalsóbb néposztályokból érkezők is be tudnak kerülni. A szakszóvivő végül megőrzendő értéknek nevezte az egyetemi autonómiát és a különböző egyetemi szereplők közös tárgyalóasztalhoz ültetését.

Elképzelésük további sorsáról – egy kérdésre válaszolva - Osztolykán Ágnes azt mondta, az egy olyan koherens és egymásra épülő anyag, ami „nagyon komoly ellenzéke” lehet a kormányzati felsőoktatási koncepciónak. A képviselő szerint az viszont „tévhit” lenne részükről, ha azt gondolnák, hogy „bármi történne”, ha elképzelésüket benyújtanák a parlamentnek. Szavai szerint ezért a koncepcióval elsősorban azt tudják megmutatni, hogy kormányzó erőként milyen oktatáspolitikát vezetnének be.

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia tripla öngóllal támadja a "Tisza programíróját" a 13. havi nyugdíj miatt

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!