Tetszett a cikk?

Költséghatékonyabbá váltak a karácsonyi céges rendezvények, akár klasszikus baráti hangulatú közös vacsoráról, akár tematikus rendezvényről van szó. Minden forintot átgondoltan költenek el azok a cégek is, amelyek évtizedes tradíciók alapján rendezik a partikat, de egyre gyakoribb, hogy a rendezvény összegét inkább jótékony célokra fordítják.

Szinte mindenkinek van nagyon jó és rettenetes emléke céges évzáró partiról. Akad, aki élete párjához került közel egy oldott hangulatú rendezvényen, és van, aki leginkább kitörölné az emlékezetéből a korábbi, futó kalandot. A jól sikerült rendezvény lehetőséget adhat arra, hogy olyan kollégák is a fehér asztalterítő mellett lazán beszélgetve ismerjék meg egymást, akik a munka kapcsán csak ritkán, vagy futólag találkoznak. Komoly összetartó erejük van azoknak a sztorizgatásoknak, emlékidézéseknek, amelyek egy-egy céges buli után akár valakinek a kárára folynak.

Ezek a "tejjel-mézzel folyó", céges évzáró rendezvények a válsággal együtt véget értek. A tradíciók azonban erősebbek, mint az anyagi lehetőségek, úgyhogy a gyengébb üzleti évek dacára sok vállalat megtartotta a szép hagyományt.

A cikk folytatását a HR Portálon olvashatja.
Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat