szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) aggályosnak tartja, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkot helyezett kilátásba a Metro áruházaiban - írja a keddi Népszabadság.

A KASZ azért fontolgatja a munkabeszüntetést, mert úgy látják, hogy a cég dolgozóinak döntő többsége nem kapja meg a bérkompenzációt. A Népszabadság szerint a KASZ akciót fontolgat más nagy áruházláncnál is.

Az OKSZ szerint azonban a KASZ nem néz szembe a valós helyzettel. A kereskedők ugyanis az év elején elsősorban azt vizsgálják, hogyan tudják a munkahelyeket megőrizni.

Ráadásul az áruházláncoknál foglalkoztatottak jelentős része eddig a szakmai átlagnál többet keresett, és korábban is előfordult, hogy a béremelésről egyes cégek csak később döntöttek - érvel a lapban Vámos György.

Az OKSZ főtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a megalapozatlan béremelés könnyen vezethet forráshiányhoz, és az ágazat nagy cégei a különadók nyomán veszteségesek.

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera