szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) növekvő aggodalommal figyeli azokat a kormányzati törekvéseket, melyek a célja a Munka törvénykönyvének módosításával a szakszervezetek érdekvédelmi munkájának ellehetetlenítése, de legalábbis súlyos megnehezítése - közölte Mendrey László, a PDSZ elnöke.

A szakszervezet amiatt is aggódik, hogyha a parlament megszavazza a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatot (T/7415. szám), megszűnhetnek az érdekképviseletek elemi feltételei.

A PDSZ további aggodalmairól a jobline.hu oldalán olvashat.

A fideszesek is megszavazták Szentendrén, hogy kérjék a szolidaritási adó csökkentését

A fideszesek is megszavazták Szentendrén, hogy kérjék a szolidaritási adó csökkentését

Prostitúcióra kényszerített lányokat a javítóintézet Fidesz által kitüntetett, mostanra letartóztatott igazgatója

Prostitúcióra kényszerített lányokat a javítóintézet Fidesz által kitüntetett, mostanra letartóztatott igazgatója

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG