Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Fulladás okozta a két munkás halálát csütörtökön a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dobi Tamás pénteken.
A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen. A TVK és a rendőrség csütörtök délután közölte: az egyik üzemben végzett karbantartási munkálatok során, - a munkások a tartályon úgy végeztek karbantartást, hogy köré fóliasátor volt emelve - rosszul lett és meghalt egy külső vállalkozó cég két munkatársa. Az alvállalkozó egy harmadik alkalmazottja és a TVK egyik dolgozója is megsérült a balesetben. A harmadik dolgozót, illetve egy negyedik férfit, aki a karbantartók segítségére sietett, kórházba szállították - közölte Dobi Tamás. A két sérültet a megyei kórház toxikológiai osztályán kezelik, állapotuk stabil, hamarosan elhagyhatják a kórházat. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset pontos körülményeit.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.