szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Forbes magazin szerzője, aki korábban megírta az élet-és karriertervezés 52 kritikus hibáját, megpróbálta szakemberek segítségével megtalálni, melyik az a hiba, amelyik a legkárosabb, legdemoralizálóbb mind közül.

A kutatások alapján kiderült, hogyha valakiben nincs motiváció, ha megelégszik azzal, ahol éppen van, ha nem akar előrelépni, változtatni, többet akarni, az az egyik legrosszabb dolog, amit a pályája során elkövethet.

A realitás viszont azt mutatja, hogy nyitott szemmel kell járni, folyamatosan fürkészni az új lehetőségeket, és nem szabad belesüppedni egy adott állapotba. Emellett a legtöbb helyen a szakmai környezet is folyamatosan változik, amiről igenis tudomást kell venni.

A Forbes magazin szerzője öt tippet ad, hogy kerülje el ezt a fajta baklövést.

A folytatást olvassa el a Jobline Magazinban.

Több mint 1400 embert tartóztattak le eddig Törökországban, így is tömegek vonultak ismét az utcákra

Több mint 1400 embert tartóztattak le eddig Törökországban, így is tömegek vonultak ismét az utcákra

Publicus: Már a kormánypárti szavazók jelentős részét is zavarja, hogy a Fidesz a gazdag családokat támogatja

Publicus: Már a kormánypárti szavazók jelentős részét is zavarja, hogy a Fidesz a gazdag családokat támogatja

Több jármű ütközött az M3-ason Görbeháza térségében

Több jármű ütközött az M3-ason Görbeháza térségében

Trump a felszabadulás napjaként hivatkozott április 2-re, de ismét visszavonulót fújt a vámháborúban

Trump a felszabadulás napjaként hivatkozott április 2-re, de ismét visszavonulót fújt a vámháborúban