szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyílt levéllel fordult az ellenzéki LMP az emberi erőforrások miniszteréhez az ügyben, hogy szerinte nem biztosítottak a feltételek a mindennapos testnevelésórák megtartásához.

Az LMP egyetért azzal, hogy a gyermekek számára kiemelt fontosságú a testmozgás és az egészséges élet, de a párt meglátása szerint nagyon sok iskolában nem adottak a feltételek a mindennapos testnevelésórák megtartásához -  hangzott el Osztolykán Ágnes hétfői sajtótájékoztatóján. A képviselő azt mondta, hogy a kormány nem biztosított megfelelő eszközrendszert a mindennapos iskolai sportoláshoz, mert jelenleg több mint háromszáz iskolának nincsen tornaterme.

Osztolykán Ágnes az ügyben nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, amiben többek között az iránt érdeklődik az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a tárca számításai szerint hány olyan diák van, akiknek nem biztosítják az infrastrukturális feltételeket a mindennapos testneveléshez. Egyúttal azt is megkérdezi, hogy hogyan változik ezeknek a tanulóknak a száma jövőre.

A politikus arra is kíváncsi, a kormány milyen intézkedéseket tesz a következő egy évben annak érdekében, hogy minden diák számára biztosítsák az iskolai sportolás feltételeit. 

Feltette azt a kérdést is, hogy a Széchényi-terv keretében beharangozott 12 milliárd forintos tornaterem-építési programon felül mennyit akarnak költeni az infrastrukturális feltételek javítására. Azt is meg akarja tudni, hogy összességében mennyibe került a mindennapos testnevelést népszerűsítő reklámfilm.

Mint korábban beszámoltunk róla: Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön arról beszélt, ellenőrizni fogják a mindennapos testnevelésórák megtartását a "gyermekek érdekében".

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere