szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyetértettek a közös fellépés szükségességében a közoktatási szakszervezetek péntek délutáni fővárosi megbeszélésükön - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Mendrey László a többórás megbeszélés után azt mondta, az együttes fellépés részleteiről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral tartandó szerdai találkozójuk, illetve az Országos Közoktatási Érdekegyeztető Tanács jövő pénteki ülése után döntenek.

A mostani tanácskozáson részt vevő öt ágazati szakszervezet között teljes volt egyetértés abban, hogy elfogadhatatlan a béremelés elhalasztása, és hogy veszélyben vannak munkahelyek - közölte az érdekvédő.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) még hétfőn jelentette be, hogy sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi. Az érdekvédelmi tömörülés országos vezetősége egyhangúlag hozta meg a döntést - mondta akkor Galló Istvánné, a PSZ elnöke.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmánya péntek délután nagy többséggel úgy döntött: támogatják a sztrájkbizottság létrehozását - mondta korábban Mendrey László. 

Hozzátette, még pénteken tárgyalóasztalhoz ülnek a másik szakszervezettel, a Pedagógusok Szakszervezetével, illetve a többi közoktatási ágazati tömörüléssel. A szakszervezeti vezető arra a kérdésre, hogy milyen esélyét látja a sztrájknak, azt mondta, a pedagógusok nagyon elkeseredettek, és elszántak; úgy érzik, többszörösen becsapták őket, csalódottak a köznevelési törvény tartalma és megvalósítása miatt egyaránt.

Utalva arra, hogy október 17-én találkoznak az oktatásért felelős államtitkárral, azt mondta: szeretnék látni, hogy ha esetleg megállapodás születik, annak végrehajtására ki tud garanciát vállalni. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár láthatóan nincs ebben a helyzetben - jegyezte meg az érdekvédő, hozzátéve: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 5-i bejelentésével törvényt írt felül.

Matolcsy György október 5-én jelentette be, hogy a kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja, ezzel 73 milliárd forintot takarít meg. Ha 2013-ban a tervezett egy százaléknál nagyobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.

Az oktatási államtitkárság keddi tájékoztatása szerint tárgyalást kezdeményezett a pedagógus-szakszervezetek vezetőivel a köznevelési rendszer átalakításával kapcsolatos aktuális kérdésekről. A közleményben azt írták: az október 17-ére szóló meghívást a Pedagógusok Szakszervezetének, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetnek, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, telefonértesítést követően, kedden postázták.

Orbán Viktor kormányfő péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a pedagógusok bérének tervezett elhalasztásáról azt mondta, küzd azért, és lát is esélyt rá, hogy 2013 első félévében úgy alakuljanak a számok, mégis bevezethető legyen jövő szeptemberben a tanárok életpályamodellje.

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Grönlandra látogat Trump fia

Grönlandra látogat Trump fia

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről