szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szlovénok átlagosan nettó 1035 eurót kersnek havonta, ez körülbelül 292 ezer forintnak felel meg.

Szlovéniában az átlagos nettó havi fizetés 1035 euró (292 ezer forint) volt 2012 novemberében, 4,9 százalékkal több az októberinél, de 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - idézte a VajdaságMa délvidéki hírportál a ljubljanai statisztikai hivatal adatait.

A bruttó átlagfizetés 1611,93 euró (455 ezer forint) volt, ami 6,3 százalékos nominális növekedés októberhez képest.

A novemberi béremelkedést az évi végi bónuszok kiutalása okozta, amelyek nélkül a fizetések átlagos bruttó értéke 1513,45 euró lett volna. Többletjövedelmet a dolgozók 16,5 százaléka kapott, ami 0,5 százalékkal kevesebb a 2011 novemberi, és 1,3 százalékkal kevesebb a 2010-es értékekhez képest.

Összehasonlításképpen: Magyarországon 2012. júniusban bruttó 219 400 forint volt a bruttó átlakereset, ezen belül 230 500 forint azoké, akik a versenyszférában dolgoznak.

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Törvényjavaslatot nyújtott be a spanyol kormány a munkaidő csökkentéséről

Törvényjavaslatot nyújtott be a spanyol kormány a munkaidő csökkentéséről

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban