szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Befejezték egy hete tartó sztrájkjukat a horvát nemzeti légitársaság pilótái és a légiutas-kísérői, így szerdától ismét menetrend szerint közlekednek a Croatia Airlines járatai – adta hírül kedden a horvát közszolgálati televízió.

Múlt kedden a horvát nemzeti légitársaság körülbelül száz pilótája és légiutas-kísérője lépett sztrájkba, mert ragaszkodtak az áprilisban lejárt kollektív szerződésben foglalt szerzett jogaikhoz. A munkáltató az új szerződés értelmében csökkentené a dolgozók juttatásait.

A pilóták hétfőn befejezték a sztrájkot, miután kompromisszumos egyezséget kötöttek a CA menedzsmentjével. A keddi tárgyalás után a légiutas-kísérők szakszervezete is úgy döntött, hogy szerdán felveszi a munkát.

A szakszervezet elfogadta a 9 százalékos bércsökkentést és egyéb megvonásokat. Cserébe a munkáltató nem bocsátja el azt a 42 légiutas-kísérőt, akik tömegesen mentek betegszabadságra, amely miatt a CA május elsején több járatát kénytelen volt törölni. A vállalat a tömeges megbetegedés hátterében az új kollektív szerződésről folytatott tárgyalásokat sejtette.

A menedzsment és az illetékes tárca álláspontja szerint az állami légitársaság bércsökkentéssel járó átszervezése elkerülhetetlen, ellenkező esetben a cég csődbe jut. A CA múlt kedd óta naponta több tucat járatát törölte, bérelt gépekkel, illetve más útvonalakon szállította utasait. Igazgatósági becslések szerint a nyolcnapos sztrájk 8,5 millió kuna (körülbelül 350 millió forint) veszteséget okozott a horvát légitársaságnak.

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre