szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bíróság Szergej Volkov űrhajósnak adott igazat elmaradt járandóságai ügyében.

Egy Moszkva környéki bíróság jogosnak találta pénteken Szergej Volkov űrhajós követelését, aki a csillagvárosi űrhajós kiképző központtól több mint 1,3 millió rubelnyi (mintegy 9 millió forint) elmaradt járandóságát szeretné megkapni.

Az ítélet szerint Volkovnak első osztályú kiképző-űrhajósként a havi fizetésén kívül ki kell fizetni a fizetésének 120 százalékát kitevő pótlékot is. Ezt a külön összeget a katonai pilótából lett űrhajósoknak nyugdíjba vonulásukig kell kapniuk.

Volkov ügyvédje szerint precedens értékű ítélet született. Azt reméli, hogy ezután a többi aktív orosz űrhajós is sikerrel követelheti járandóságát, amit a Gagarin nevét viselő űrhajós kiképző központ egy törvényi változásra hivatkozva tavaly augusztus óta a nem fizetett ki nekik.

Nemzetközi lapszemle: Biztató jelek a vámháborúban, de uralkodik még a bizonytalanság

Nemzetközi lapszemle: Biztató jelek a vámháborúban, de uralkodik még a bizonytalanság

Az átlagos, dolgos jéghokirajongó apuka, akire most rászakadt 350 milliárd dollár készpénz

Az átlagos, dolgos jéghokirajongó apuka, akire most rászakadt 350 milliárd dollár készpénz

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

India és Pakisztán azonnali tűzszünetről egyezett meg

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt