Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Plázs

Jogszabályban garantálnák Balogék a védőnők béremelését

Jogszabályban kívánja garantálni az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a védőnők megkapják béremelésüket - mondta Lengyel Györgyi, a minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön, a védőnők napja alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten.

MTI Karrier

Hoffmann: minden rendben volt a tanévvel

Hoffmann Rózsa szerint a most záruló tanév a szokásos rendben, a diákokra "gondosan ügyelve" zajlott, és semmi kirívó esemény nem jellemezte az eltelt időszakot.

MTI Karrier

Felszámolókat toboroz az állam 900 millióért

Közbeszerzési eljáráson, négy évre nettó 900 millió forint keretösszegben felszámolókat keres az állami felszámoló cég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

hvg.hu Karrier

Évi több százmillió gyereket zsákmányolnak ki a munkáltatók

Világszerte körülbelül 215 millió gyermekmunkás dolgozik, közülük 115 millióan veszélyes munkát végeznek. Magyarországon nem jellemző a 14 alatti gyermekek dolgoztatása, de tavaly közel tízezer 15-19 éves fiatal vállalt valamilyen munkát, a fiatalkorúakra pedig külön jogszabályok vonatkoznak. Szeptembertől ezeket is oktatják az iskola falai között.

MTI Karrier

Új vezetőt kap a Budapest Bank anyabankja

A General Electric pénzügyi igazgatója, Keith Sherin veszi át az ipari nagyvállalat banki üzletágának, a magyarországi Budapest Bank tulajdonosának, a GE Capital vezetését július elsejétől - jelentette be Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója szerdán.

MTI Itthon

Tovább készülnek a sztrájkra a MÁV-dolgozók

A MÁV-csoportnál a korábban létrehozott sztrájkbizottságok - abban a reményben, hogy tárgyalóasztal mellett sikerül a kérdést megnyugtatóan rendezni - folytatják a munkabeszüntetés előkészítését - közölte a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ).

hvg.hu Karrier

Meglepő dolog derült ki az informatikusokról

A Morgan Stanley magyarországi IT-szakemberek körében végzett kutatása, a Morgan Stanley IT Expert Survey többek között arra kereste a választ, hogy az informatikusok szerint milyen készségek és tulajdonságok járulnak hozzá leginkább szakmai előmenetelükhöz. A kutatás arra is rákérdezett, hogy a magasabb fizetésnek mekkora a csábereje, azaz mennyivel magasabb fizetésért váltanának munkahelyet az IT-szakemberek?

1
72 73 74 75 76
814
Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

A balkáni médianyomulás után Pakson kerül helyzetbe Habony embere

A balkáni médianyomulás után Pakson kerül helyzetbe Habony embere

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Alig több mint egy év után elveszik a Hungaroringet Gulyás Gergelytől

Alig több mint egy év után elveszik a Hungaroringet Gulyás Gergelytől

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

A címlapról ajánljuk