Steven D. Levitt és Stephen J. Dubner közgazdász-újságírók a Lökonómia című könyvük sikere után szórakoztató közgazdasági blogot indítottak. A Mikor raboljunk bankot? című kötetükbe több mint 8 ezer bejegyzésük közül válogattak. E rövid írások egyikében Steven D. Levitt arról elmélkedik, miként nevelhetné meg és húzhatna hasznot a társadalom az autósok bunkóságából.

„Ahányszor csak autóba ülök, megdöbbent egyes autósok bunkó viselkedése. Az emberek olyasmikre képesek az autóban, amiket amúgy sohasem csinálnának: dudálnak, káromkodnak, bevágnak a másik elé”

– írja. Szerinte az efféle viselkedés egyik kézenfekvő oka, hogy nem kell sokáig együtt élnünk a következményekkel, és az autóval rögtön megléphetünk. Bejegyzésében Levitt egy saját, konkrét példáját is elmeséli:

„Amíg kocsival jártam, volt egy bizonyos kereszteződés, ahol a pofátlanság az úr. Ha az ember lehajt az autópályáról, két sávot választhat: az egyik a másik autópályára visz át, a másik pedig egy közönséges utcára. Lényegében mindenki az autópályára akar áthajtani, ezért abban a sávban fél kilométeres kocsisor szokott kialakulni, ahol az emberek türelmesen várják, hogy a másik autópályára felhajthassanak. Az autósok közel 20 százaléka azonban pofátlanul (és teljesen szabálytalanul) úgy tesz, mintha az utcába igyekezne, és az utolsó métereken vág be a türelmesen várakozók elé. Minden becsületes ember, aki a felhajtósávban várakozik, kábé tizenöt perc hátrányt szenved a csalók miatt.”

Az eset kapcsán Levitt kölcsönveszi a társadalomtudósoktól az „identitás” fogalmát, amelynek lényege az, hogy mindenkiben él egy elképzelés arról, milyen ember is ő, és rosszul érzi magát, ha e belső képpel ellentétes dolgot cselekszik. Megemlíti, hogy a fogalmat a közgazdaságtanba is bevezették George Akerlof és Rachel Kranton munkái:

„Olvastam a cikkeiket, de mivel bennem általában véve nagyon csekély az identitástudat, ezért nem nagyon értettem, miről beszélnek. Legelőször akkor kezdtem el kapiskálni a dolgot, amikor rájöttem: az én identitásomnak elemi része az, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki bevág mások elé, hogy lerövidítse az útját, még akkor sem, ha pofonegyszerű lenne, és őrültség ehelyett tizenöt percet araszolni. Ha elkezdenék bevágni mások elé, alapjaiban át kellene gondolnom, milyen ember is vagyok valójában.”

Levitt "megoldásának" apropója egy New Yorkban látott eset volt: egy fentihez hasonló szituációban ugyanis az út közepén egy rendőr állt, aki minden szabálytalanul bevágni szándékozó autót félreállított, az út szélén pedig járőrtársa osztogatta a büntetéseket.

„Durva becslésem szerint a két rendőr mintegy harminc büntetést (átlagosan 115 dollárt) oszthatott ki óránként. Ha azt vesszük, hogy egy rendőr óránként 1500 dollárnál is több bevételt hozott a városnak (feltéve, hogy a büntetést ki is fizették), elképesztő, milyen remek pénzkereseti lehetőségre találtak rá. Ráadásul éppen azokat büntetik, akiket kell.”

Levitt úgy látja, több értelme van a pofátlan bevágásokat büntetni, mint a például a gyorshajtást. És ez a gondolat szerinte nagyon is egybecseng a New York-i rendőrkapitány „betört ablak”-elméletével”.

Levitt nem biztos benne, hogy a büntetés jelentősen visszafogná az ilyen jellegű csalások számát, hiszen a lebukás esélye továbbra is csekély maradna. Mégis nagyon megtetszett neki az ötlet, mert „minden szabálykövető autóst örömmel tölt el a bunkók lefülelése”, és mert a módszer „hatékonyan adóztatja a rossz viselkedést”.

„Azt javaslom tehát az ország valamennyi rendőrkapitányának, keressék meg körzetükben azokat a helyeket, ahol hasonló szabálytalanságokra lehet számítani, és vezessenek be hasonló büntetési rendszert – aztán: kezdődhet a móka!”

– zárja bejegyzését.

A fenti cikk – amely a Mikor raboljunk bankot? című könyv egy írásának szerkesztett kivonata – a HVG Extra Business közreműködésével készült. A magazin friss lapszámában értékteremtő vállalkozások történeteit ismerheti meg. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!