Ctrl+Z – a digitális világban élők naponta akár többször is lenyomják ezt a billentyűkombinációt, amelynek hatására egyetlen pillanat alatt visszaáll a korábbi állapot. De a neten más dolgokat is gyorsan visszafordíthatunk: a közösségi oldalakon például egy gombnyomással törölhetjük megunt barátainkat, ugyanilyen könnyen kikapcsolhatjuk a minket zavaró aktivitásokat hírfolyamunkból, vagy visszamondhatjuk részvételünket egy eseményről. Ezek a rutineljárások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberiség a digitális térben egyre inkább megszokja: a problémákkal nem kell mindenáron szembenézni.

Az igazi, hús-vér világban léteznek azonban általunk előidézett, visszafordíthatatlan történések is. Néha a valóság igenis arcon csap bennünket, rájönni a hibáinkra pedig igencsak kegyetlen érzés.

Shutterstock

Az egyéni felelősségvállalás mértéke

A megbánás kellemetlen, esetenként kifejezetten mély fájdalommal járó érzelem, amelynek során azt hisszük, hogy az életünk jobb vagy boldogabb lehetne, ha valamit másképp csináltunk volna a múltban – mutat rá Kathryn Schulz Pulitzer-díjas írónő, a Tévedhetsz című könyv szerzője. Minél több választási lehetőségünk van, annál több jobb döntést tudunk elképzelni, és annál intenzívebb a bánkódás is – mondja Schulz. Vagyis minél erősebb a képzelőerőnk, annál inkább vagyunk képesek „végtelenül” bánkódni.

A megbánással kapcsolatban a legfontosabb tényező szerinte az egyéni felelősségvállalás. Vegyük például azt az esetet, hogy hivatalosak vagyunk külföldre, barátunk esküvőjére, de egy közlekedési dugó akadályozza kijutásunkat a reptérre. Schulz majdnem biztosra veszi, hogy jobban fogunk bánkódni, ha mindössze öt perccel késsük le a repülőjáratot, mintha hússzal.

Hogy miért? Pár perces késés esetén még fájdalmasan könnyű elképzelni, miként tudtunk volna olyan döntéseket hozni, amelyek jobb eredményhez vezethettek volna. „A hídon kellett volna mennem”; „Át kellett volna hajtanom azon a sárgán” – hánytorgatjuk fel magunknak ilyen esetekben. Úgy érezzük, mi vagyunk felelősek a rossz döntésért, ami sikerülhetett volna jól is. Húszperces csúszás esetén viszont már egyéni felelősségünket a háttérbe szorítjuk, és inkább a közúti akadályokat hibáztatjuk.

Az okos és objektív döntés titka. És hogyan segítheti ezt a mindfulness?

Annak ellenére, hogy az irodában okos eszközök tucatjával körülvéve tárgyalunk és kommunikálunk, agyunk most is az evolúció évmilliói során konzerválódott, ősrégi gondolkodási mintát követ. Érzéseink, érzelmeink, elvárásaink, előítéleteink erősen befolyásolják gondolkodásunkat, sokszor anélkül, hogy észrevennénk. Mit tehetünk ez ellen?

A megbánás fázisai

Kathryn Schulz TED-előadásában a megbánás négy fázisát említi meg. Az első az elutasítás, a cselekvés utáni első, igen primitív érzelmi válasz, amely szerinte nincs messze attól, hogy „Anyut akarom!” Csak a probléma eltűnésére koncentrálunk, és nem igazán gondoljuk át a történteket. Ezt követi a zavarodottság. „Hogy tehettem ezt!?”; „Mit gondoltam?” – ilyen és ehhez hasonló kérdések jellemzik a szakaszt, amelyben elidegenedünk a döntésünktől. Idővel aztán megjelenik az óhaj önmagunk megbüntetésére is: „Miért nem tört le a karom?”; ”Legszívesebben jól seggbe rúgnám magam”. A perszeverációnak nevezett fázis során pedig megszállottan, ismételten összpontosítunk ugyanarra a bizonyos dologra. Ez a szakasz tulajdonképpen az első három összetevő behúzása egy végtelen hurokba.

És hogy milyen dolgok miatt bánkódunk leginkább? Ha átfutjuk a keretes anyagunkban bemutatott, amerikai adatokat tartalmazó listát, hamar feltűnhet, hogy a hétköznapokban legtöbb stresszt kiváltó tényezők (például a barátok, az egészség vagy a pénzügyek) hosszú távon az összes megbánásnak csupán egy apró szeglete. Mi lesz, ha lebetegszem, és nem tudok elmenni a barátom esküvőjére? Subarut vegyek vagy Priust? Samsungot vagy iPhone-t? Nyugodjunk meg, öt év múlva ezek a kérdések már egyáltalán nem lesznek fontosak. A párválasztási (például házasodjak-e vagy sem?), a családi (például fel tudunk-e nevelni még egy gyereket?), valamint a tanulmányi döntéseinket (például továbbtanuljak-e vagy sem?) viszont nem árt alaposan megfontolni.

Hogyan éljünk együtt a megbánással?

Kathryn Schulz szerint először is nyugodjunk bele, hogy a megbánás létezik, és mások is bánkódnak. Másodszor pedig tanuljunk meg önmagunkon nevetni: a humor összeköti a negatív és pozitív pólust az életünkben, és újra lendületbe hoz minket. És persze nem árt egy kis türelem sem.

A tévedéskutató úgy véli: természetes, hogy fájdalmat érzünk, amikor a dolgok nem a terveink szerint alakulnak. Nem az a lényeg, hogy sajnálkozás és megbánás nélkül éljünk. Tévedni, sajnálkozni emberi dolog – ne utáljuk magunkat miatta.

Shutterstock

Schulz szerint az is fontos, hogy megtanuljuk szeretni az általunk létrehozott tökéletlen dolgokat is, és meg tudjunk bocsátani magunknak létrehozásukért. A sajnálkozás nem azt jelenti, hogy rosszul csináltunk valamit, hanem hogy már tudjuk, jobban is csinálhatjuk.

Kathryn Schulz szavai egybecsengenek Erich Maria Remarque német háborúellenes író gondolataival is: „A megbánás a leghaszontalanabb dolog ezen a világon. Visszahozni nem lehet semmit. Ha lehetne, szentek lennénk valamennyien. Az életnek nem állt szándékában, hogy tökéletesre formáljon bennünket."

Szabó Vivien cikke teljes terjedelmében elolvasható a HVG Extra Business 2016/3-as számában. Hasonló írásokkal a magazin legutóbbi számában is találkozhat, amelyben értékteremtő vállalkozások történeteit ismerheti meg. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!