Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az első (fél)évet a tevékenység megalapozásával kezdték, főként eszközöket szereztek be.
Miután a kegyelmi botrány után bejelentette visszavonulását a közélettől, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével, Windisch Lászlóval közösen asztalos céget alapított.
A Picidae Famíves Kft. -t 2024. június 21-én jegyezték be, az első (fél)éves beszámoló alapján a 444 azt írja, hogy a cég főleg a tevékenység megalapozásával, eszközbeszerzéssel foglalkozott, árbevétele nem volt. Cserébe kiadásai sem igazán keletkeztek, összesen 1,6 millió forint anyag jellegű kiadásuk volt, az évet 1,4 millió forintos veszteséggel zárták.
A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy a vállalkozásnak keletkezett 26,4 millió forintnyi hosszú lejáratú tartozása. Ennek az érdekessége, hogy az összeg szinte pontosan megegyezik a tárgyi eszközök értékével (26,6 millió forint), ami alapján a 444 arra a következtetésre jut, hogy Varga és Windisch hitelből tudta beindítani a vállalkozást.
A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy Varga olyannyira komolyan veszi új szakmáját, hogy saját elmondása szerint már a közéletet sem követi, a jövőjét hosszú távon is a gazdasági életben képzeli el.
Varga új az asztalosszakmában, erről a Hajdu Péternek adott interjújában beszélt, Windischnek azonban már 2020 óta van asztalos végzettsége, és egy asztaloscégben is érdekelt volt – épp azelőtt szállt ki belőle, hogy az elnyert volna egy 77 milliós közbeszerzést a geszti Tisza-kastély inaslakának bútoraira, erről még májusban írt a Magyar Narancs.
A cég neve – WMW WindMüller Woodworks Zrt. – valószínűleg az alapítókra utal, hiszen Windisch kiszállása, 2024. április 7. után a másik alapító, Molnár Balázs maradt az egyedüli tulajdonos, ő egyben a cég vezérigazgatója is, vezetéknevének a német megfelelője a Müller. A WMW-t 2022. február 14-én alapították, de a cég Facebook-oldala már januárban elindult.
Nyitóképünkön Varga Judit és Windisch László, forrás: Facebook / Vigh László
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.