Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége
A társaság megállapította, hogy „az egész világra kiható energiaválság miatt sajnos a bútorok lecserélését későbbi időpontra csúsztatják át a vállalkozások”.
A társaság megállapította, hogy „az egész világra kiható energiaválság miatt sajnos a bútorok lecserélését későbbi időpontra csúsztatják át a vállalkozások”.
Az utóbbi években már több világsztár vált dollármilliárdossá, miután felfutott szépségápolási brandjét eladta.
Az árbevétel 7 százalékkal, a dolgozói létszám 5 százalékkal csökkent.
A kormány azt ígéri, napokon belül bemutatja a nyugdíjasok vásárlási utalványainak részleteit. Lesz mit kidolgozni, egy ilyen rendszert bevezetni nem annyira egyszerű, mint amilyen megígérni, hogy lesz pénz.
A BDPST Capital Zrt. akkor is jó évet zár, ha nem zár annyira jó évet.
A tárca több vezetőjének a menesztése után egy új vállalattól várják a sikereket Nagy Istvánék.
Közel felére olvadt a nyereség, de stabil képet nyújt a vállalat állapota, amely folyamatosan bővíti a kecskeméti üzemét.
Harmadával csökkent a nyereség, de így is zsíros osztalékot szavaztak meg maguknak.
Így is nőtt a dohánycég nyeresége, de csak százmillió forinttal.
A fideszes médiabirodalom irányítója nem tudta növelni bevételeit, kiadásai viszont jelentősen emelkedtek.
Vállalatot alapított a balkáni országban a Valton-Sec tulajdonosa, Varga Lajos és a korábbi fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás fiának a cége HypeX Montenegro d.o.o. néven.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a kis áruházláncok boltbezárásokra készülnek, emiatt is el kellene engednie az árrésstopot a kormánynak.
Valamiért Orbán Viktor mindig kihagyja, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány alapítói jogainak gyakorlója.
Nem lehet megvenni egyszerre olyan sok bankautomatát, és informatikai korlátai is vannak. Többen majd csak jövőre kapnak, döntött a kormány.
Jócskán nőtt a belföldi és az exportértékesítés is.
A profitja mégis csökkent, nyilván nem függetlenül attól, hogy messze az infláció feletti mértékben emelte meg saját fizetését az énekes.
Jól teszi az EU, ha odafigyel arra, mi történik Németországban a beszállítói láncokról szóló törvény kapcsán, ugyanis a német cégek és a szövetségi kormány hozzáállása alapjaiban határozhatja meg, mi lesz a hasonló uniós jogszabály sorsa.
Látványosan megnőttek a személyi jellegű kifizetések az énekest és feleségét foglalkoztató mikrovállalkozásnál.
A dolgozókat a SungEel évente szűri, de az előírt kontrollvizsgálatokat már nem végzik el, néhányan saját zsebből fizették a független vizsgálatot. A kormányhivatal szerint minden rendben van.
A házaspár önmérsékletet mutatott, és a sikerév után sem vett fel osztalékot.