Nincs min rágódni: tetszenek a piacnak a PepsiCo-számok

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
ecoline.hu

A részvényenként 1,09 dolláros profit 8,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A részvényenként 1,09 dolláros profit 8,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az elemzők az egyszeri tételek nélkül 1,03 dollárt vártak, ez a mutató 1,08 dollár lett.

Az árbevétel az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékkal, 11,1 milliárd dollárra csökkent.

A PepsiCo 2010-ben növelni fogja reklámbüdzséjét – jelentette be Indra Nooyi elnök-vezérigazgató a hét elején a Bloombergnek adott interjújában. A világ második számú üdítőital-gyártója jövőre a tejes reklámbüdzsé közel harmadát a digitális médiában kívánja elkölteni – mondta a vezérigazgató, aki szerint az emberek ételre és italra válságban sem költenek kevesebbet.

A PepsiCo részvényárfolyama már az eredmények közzététele előtt, szerdán is emelkedett. A kurzus az év eleje óta – szerdáig – 12 százalékkal erősödött, a nagy rivális Coca-Cola 21 százalékkal.

Ecoline

Hozzászólások