szerző:
ecoline.hu
Tetszett a cikk?

A biotechnológiai fejlesztések – akár originális, akár generikus (biohasonló) gyógyszerekről van szó – egyelőre inkább...

A biotechnológiai fejlesztések – akár originális, akár generikus (biohasonló) gyógyszerekről van szó – egyelőre inkább apasztják, mint gyarapítják a gyógyszercégek eredményét. Ugyanakkor a hosszabb távon várható hozamok a kisebb gyógyszergyártók számára is vonzóvá tették ezt a területet, és a biohasonló készítmények kifejlesztésének költségeit már ők is képesek finanszírozni.

A Richter lépett előbb: akvizíció, beruházás

Az ágazat hazai szereplői is nyitottak a biotechnológia irányába. Először a Richter lépett: a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett vállalat vezetése még 2007-ben elhatározta, hogy biotechnológiai kutatás-fejlesztési (K+F) és gyártókapacitást hoz létre. A társaság a hamburgi székhelyű Helm AG-vel közösen 2007 augusztusában megvásárolta a Strathmann Biotec GmbH & Co. KG (SBG) vállalatot, amely a biotechnológia bakteriális ágára specializálódott korszerű üzemen kívül kutatási-fejlesztési, laboratóriumi és félüzemi kapacitással is rendelkezik.

Az igazi áttörés egy évvel későbbre, 2008 júliusára datálódik, amikor a Richter bejelentette, hogy 16 milliárd forintból üzemet épít Debrecenben biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására. A tervek szerint 2012-től gyártanak klinikai vizsgálatokhoz szükséges mintákat, 2014-ben pedig már piacra is termelhetnek. A vállalat már az itt gyártandó termékek fejlesztését is megkezdte – mondta korábban a HVG-nek Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója. Hozzátéve: a hagyományos generikus termékekénél jóval magasabb ráfordításigény miatt a Richter a biotechnológiai generikumok fejlesztéséhez – az originális gyógyszerkutatásban szokásos gyakorlatához hasonlóan – kooperációs partnereket keres.

Mivel ehhez jóval több vizsgálatra van szükség, egy bioszimiláris készítmény kutatásifejlesztési költsége akár 10-15-szöröse is lehet a hagyományos generikus termékének. A partnerkeresésben eddig nem volt komoly előrelépés – tudtuk meg Beke Zsuzsától, a Richter PR és kormányzati kapcsolatok vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy a 2010-es esztendő egyik legfontosabb stratégiai feladata a biotech termékek kifejlesztésében együttműködő vállalat megtalálása.

Egis: partnerkapcsolat

Más stratégiát választva lépett be a biotech szektorba az Egis. A vállalat február elején jelentette be, hogy megállapodást kötött biológiai gyógyszerek forgalmazására a dél-koreai Celltrion Inc.-vel. Eszerint az Egis öt FÁK-államban – köztük Oroszországban – kizárólagos forgalmazási jogot kap a partnercég nyolc biohasonló termékére. Emellett a magyar cég 12 kelet-közép-európai országban is – igaz, ott nem kizárólagos – disztribúciós partnere lesz a Celltrionnak.

A megcélzott piac mérete jelenleg több mint 600 millió euró, és évente két számjegyű növekedést mutat – tájékoztatták a HVG-t az Egisnél. Az első terméket 2012-ben vagy 2013-ban dobhatják piacra, majd 2018-ig a többi hét biomedicina értékesítését is megkezdik. Marosffy László, az Egis vezérigazgató-helyettese elmondta: az első bevezetett készítmény forgalma 2014-ben 30 millió euró lehet, s reményeik szerint akkor már nyereséget is hozhat a gyógyszer. A vállalat úgy számol, hogy a biohasonló készítmények jövedelmezősége nem tér majd el jelentősen a most is piacon lévő licenctermékek átlagától.

Az együttműködésnek természetesen beruházásigénye is lesz – többek közt a raktározás vagy a kereskedelmi hálózat szükséges fejlesztése miatt –, ez azonban minden bizonnyal belefér majd az Egis 13 milliárd forintos éves beruházási keretébe. Marosffy hozzátette: nem kizárt, hogy biotech tevékenységüket később kiterjesztik a kutatásra és a termelésre is, de a következő öt évre még nincs ilyen tervük.

Hogyan hat ez az árfolyamra?

A biotech kaland kedvező hatással lehet a két cég részvényeinek árfolyamára is. Ez az Egisnél már számszerűsíthető, viszont a Richternél még sok a bizonytalanság – jelezte Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője. Az Egisnél konzervatív szcenárióval – hat termék átlagosan 2015-től történő piacra dobásával és 12 százalékos üzemieredmény-hányaddal – számolva a Celltrionnal kötött megállapodás részvényenként 3000–3500 forintot hozhat, ami a jelenlegi 19 ezer forint körüli árfolyam mellett 15 százalék feletti felértékelődést jelentene.

A Richternél egyelőre csak a költségekkel kapcsolatban lehet konkrét számokról beszélni. Vágó úgy véli, a vállalat 200-240 millió eurót költhet a biotech projektre, amiből 40 millió lesz a debreceni gyár beruházásigénye, s nagyjából ennyi lehet termékenként a gyógyszerfejlesztési költség is. A Richternél az elemző 2016–2018 közötti bevezetéssel számol, a nagyobb gyógyszeripari vállalat azonban szélesebb piacon és magasabb fedezeti hányaddal értékesíthet. Hogy ez a részvényárfolyam szempontjából mit jelent, azt egyelőre nehéz megmondani.

Komoly felértékelődési potenciál az Egisben

A 2010-es évre Vágó az Egis-részvények esetében lát nagyobb növekedési potenciált. Szerinte ezek a papírok a piaci mutatók alapján jelenleg 40 százalékkal alulértékeltek a Richter-részvényekhez képest, miközben a két cég növekedési lehetőségei hasonlóak, s immár a kisebbik gyártó is nyitott a biotech szektor irányába. A szakember úgy véli, az Egis a biotechnológiai piacra való belépés hatását nem számolva is 20 százalék körüli árfolyam-emelkedéssel kecsegtet, s az év végén 24 ezer forint körül állhat a vállalat papírjainak jegyzése. Ezzel szemben a Concorde Richterre vonatkozó célára 42 ezer forint, amit az árfolyam mostanra lényegében elért.

Ecoline

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!