Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bár továbbra is a Louis Vuitton a legértékesebb luxusbrand, az igazi sikereket ezúttal a Prada és a Gucci mondhatja magáénak.
Idén a Prada hódította el a nagy úttörő címét, ráadásul nemcsak az ágazaton belül, hanem a 13 ágazatot felölelő összesített listán is: a 2012-ben a globális top 100-ból még kimaradó és a luxusszekcióban is újoncnak számító milánói divatcég egy év alatt 63 százalékkal, 9,45 milliárd dollárra tudta növelni értékét (ezzel az összesített lista 95. helyére lett jó, a luxusbrandek között viszont a negyedikre) – írja a Napi Gazdaság Online. Az értékesítését tavaly 33 százalékkal bővítő Prada egyre ismertebb Kínában, Oroszországban, Brazíliában és a Közel-Keleten, de a most nehezebb piacnak számító Nyugat-Európában is jó eredményeket tudott elérni, hála részben az új üzleteknek, részben az ázsiai turisták vásárlásainak − emelte ki a Millward Brown közleménye.
Nagyot erősödött a Gucci is: az LVMH legnagyobb konkurenséhez, az ugyancsak francia Kering-csoporthoz tartozó olasz brand értéke egy év alatt 48 százalékkal nőtt, nagyrészt erős észak-amerikai pozíciójának köszönhetően (Ázsiában valamelyest gyengébben alakult a forgalma, de az onnan érkező turisták vásárlásai segítettek Európában). Az online kereskedelemben is erős Gucci már mobilalkalmazás segítségével is elérhető. Ez az egyik legfontosabb stratégiai választás az ágazatban: szakértők szerint a Louis Vuittonnak péládul éppen az árthatott, hogy túlságosan is elérhetővé vált, noha vonzerejéhez az exkluzivitás is hozzátartozik.
Megőrizte ugyan vezető helyét a luxusbrandek sorában a Louis Vuitton, de ez a legtöbb, amivel az idén dicsekedhet az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton SA zászlóshajója. A több mint 22,7 milliárd dollárra értékelt francia brand a 29. helyre került az összesített listán, azaz nyolc helyet visszacsúszott tavalyhoz képest. Ugyanennyivel esett vissza, a 40. helyre a luxusipar ezüstérmese, a független Hermés is, miközben értéke lényegében nem változott − tavaly ez a brand tört előre a legjobban az ágazatban, akkor 61 százalékkal tudta növelni értékét.
További részleteket itt lehet olvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.