Az Európai Unió munkaerőpiaca elkezdett kilábalni a 2008-as és az azt követő eurózóna-válságból – így fogalmaz a Eurofound európai uniós ügynökség idei jelentése. Kiemelik, hogy tavaly a foglalkoztatottság növekedése az unióban olyan mértékű lett, amelyre 2008 óta nem volt példa, az összesített munkanélküliségi adatok pedig 2013 szeptembere óta csökkennek. Úgy tűnik tehát, hogy a mennyiséggel mostanában nincs nagy probléma, az újonnan beindult fejlődés minősége azonban számos kérdést vet fel. Amikor ugyanis azt vizsgálták, hogy 2011 és 2014 második negyedéve között milyen típusú állások betöltésével érték el a tagországok az eredményeiket, akkor eltérő mintákat kaptak.

A tanulmány készítői a rendelkezésükre álló adatokból kiindulva a keresetek alapján öt egyenlő részre (kvintilisre) osztották a munkahelyeket, úgy, hogy az adott ország bérviszonyainak megfelelő, mégis egymással összehasonlítható adatokat kaptak. Tehát például egy, a magyar átlaghoz képest jól kereső magyar alkalmazott a felső kategóriába tartozik, akkor is, ha a fizetése euróra átszámolva nem éri el például az alsóbb nyugat-európai kategóriákat sem. Erre azért volt szükség, hogy meg lehessen vizsgálni, hol milyen állások jöttek létre, vagyis helyben, az adott országban melyik tábor nőtt jobban: a rosszabbul vagy a jobban fizetett alkalmazottaké.

Futószalag mellett

MTI / Rosta Tibor

A legtöbb európai országban egyértelmű a trend, amely szerint a magasabb képzettséget igénylő, legjobban fizetett kvintilis viszonylag nagy arányban vette ki a részét a növekedésből. Azokban az országokban, ahol ezzel párhuzamosan az alacsony fizetések növekedési aránya is magas, de a közepes réteg aránya kicsi – vagy egyenesen negatív –, a társadalmi tagoltság növekedésére lehet következtetni, ami az egyik fő probléma európai méretekben. A középosztály eltűnésének jelei e szerint leginkább Cipruson, Észtországban, Görögországban, Írországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban a leglátványosabbak.

A lakosok szempontjából ennél ígéretesebb az „upgrade”-nek nevezett jelenség, amikor a munkahelyek száma úgy növekszik, hogy a magasabb fizetésű kvintilisek jobban nőnek, mint az alacsonyabbak. Erre számos jó példa akad, ez történt Ausztriában, Belgiumban, Horvátországban, Dániában, Hollandiában, Lengyelországban, Portugáliában és Svédországban is.

Magyarország: downgrade

Magyarország azonban az egészen szűk, „downgrade” csoporthoz tartozik, amelynek tagjaira az jellemző, hogy a rossz fizetésekkel bíró kvintilisek nőttek a leginkább. Ez rajtunk kívül csak Szlovákiára és Olaszországra jellemző (és Németországra is, de csak az utóbbi két évben). Az a kétes dicsőség viszont a miénk, hogy Olaszországban és Szlovákiában nálunk is rosszabb a trend, ott ugyanis a jól fizetett állások száma egyenesen csökkent, mi pedig legalább abban a kvintilisben is növekedésről számolhatunk be. Az alábbi diagram azt mutatja, hogy 2011 és 2014 második negyedéve között Magyarországon a változásokból az egyes kvintilisek milyen részarányt képviselnek.

A következő példa Svédország, ahol a lakosok joggal csodálkozhatnak azon, hogy volt 2008-ban válság, mert ők – a számok szerint – ebből vajmi keveset éreztek meg. Az adatok szerint a skandináv államban 2008-ban 81 százalék körül volt a foglalkoztatottsági ráta, ami 2011-re 79 százalékra „zuhant”, majd az érték 2014-re 80 százalékra korrigált. (Hogy el tudjuk helyezni ezt: a magyar foglalkoztatottsági ráta az 50 százalékot alulról közelíti, ha a 15-74 éves korcsoportot nézzük, és 60 százalék alatt marad, ha a 15-64 éveseket nézzük.) A munkaerőpiac e szerint meg sem rezdült, ami pedig az új álláshelyeket illeti, az alábbi diagramról is kiderül, az alacsonyabb szintű fizetések csökkentek, és a magasan képzett munkahelyeknél tudtak növekedést produkálni.

Érdekes példa lehet, hogy Lengyelország hogyan jött ki a válságból. Az alábbi diagramon vélhetően otthagyta nyomát a nyugatra vándorolt, döntően alacsonyabb képzettségű munkások hada, de az ország munkaerőpiaca a magyarral ellentétben úgy tudott növekedni, hogy a magasabb fizetések irányába tolódott el.

Ezen dolgozik az Orbán-kormány

A magyar eredmények egyébként nem lehetnek meglepőek, hiszen csak azt tükrözik, hogy a kormányzati intézkedések valóban működnek. Az Orbán-kormány az alacsony bérektől remél versenyelőnyt, maga a miniszterelnök is előszeretettel hangsúlyozza a külföldi befektetőknél, hogy Magyarország legfőbb előnye a jó földrajzi elhelyezkedés, a fejlett logisztikai hálózat, a jól kiépített autópálya-rendszer, a „minőségéhez képest olcsó” munkaerő, és a munka törvénykönyvének rugalmassága. Az, hogy bérben egyre inkább kezdünk leszakadni a szlovákoktól, csehektől, lengyelektől, már nem is újdonság, egyre inkább abba az irányba tartunk, hogy balkáni pénzt kap a magyar melós. Erről sok cikkünk szólt, például ez, meg ez, és ez is, és ez.

Az alacsony bérfekvésű munkahelyek létrejöttének egyik oka épp a kormány munkahelyvédelmi akcióterve lehet. Ez járulékmentességet, illetve -kedvezményt kínál azoknak a cégeknek, akik régóta munka nélkül levőt, pályakezdőt, 55 év felettit, szülés után a munkaerőpiacra visszatérőt kívánnak foglalkoztatni. A másik ok a felpörgetett közmunka: az öt évvel ezelőttihez képest most bő 100-150 ezerrel többen dolgoznak közmunkásként, és számuk a kabinet elképzelései szerint még emelkedni is fog, márpedig a közfoglalkoztatottak minimálbére jó 20 ezerrel alulmúlja (a havi 80 ezret sem éri el bruttóban) a nem közfoglalkoztatottakra érvényes legkisebb keresetet.

Amint arra korábbi cikkünkben is rámutattunk, a magyar munkavállalót e gazdaságpolitikai irány az átlagosnál azért hozza rosszabb helyzetbe, mert az egyébként is alacsony bruttó bérére az egész régiót tekintve az egyik legmagasabb az adó- és járulékteher rakódik, vagyis a hónap végén kisebb összeg marad a pénztárcájában, mint (Bosznia kivételével) bármely más kelet-európai munkáséban.

Odáig jutottunk, hogy egyes gazdagabb kínai régiókban az óránkénti nettó minimálbér már tavaly is magasabb volt, mint a magyar. Ha pedig a kínai bérszinttel szeretnénk versenyezni, akkor olyan lefelé tartó spirálba lökjük magunkat, hogy abból nem tudunk egyhamar kikászálódni. Magyarország most már azokra a szektorokra nyomul rá, amelyek Kínát sem érdeklik, mert ott is az innovációra helyezik a hangsúlyt, amelyhez magasan képzett munkaerőre van szükség.