Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azok a vállalkozók bátorítást kaphatnak ebből az esetből, akik úgy érzik, igazságtalanul és hibásan büntette meg őket az adóhivatal, sőt még a bíróság is a NAV álláspontját fogadta el.
Emberére akadt az adóhivatal, sarkára állt egy vállalkozó, akit megbüntetett a hivatal – és a vállalkozó bátorságát, állhatatosságát siker koronázta. A Kúria hatályon kívül helyezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal határozatát, és azt a bírósági ítéletet is, amelyik az adóhatóságnak adott igazat – így most a NAV-ot új eljárásra is kötelezték.
Egy vállalkozó tevékenységének egy részét mezőgazdasági őstermelői minőségében végzi, másik részét pedig egyéni vállalkozóként. Az adóhivatal vizsgálódni kezdett nála, és úgy találta, hibásan nyújtott be adóbevallást és fizetett adót, számolt el költségeket a vállalkozó. Az adóhatóság határozatában azt állapította meg, hogy a vállalkozó (és mivel per lett az egészből, a felperes) bevételeinek egy része nem a mezőgazdasági-őstermelői, hanem az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódik. Végül személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás adónemekben adóhiánynak minősülő adókülönbözet megfizetésére kötelezte a NAV a vállalkozót, adóbírságot szabott ki, késedelmi pótlékot számított fel – kezdi az eset ismertetését az Adózóna.
A felperes azzal érvelt, hogy az adóhivatal (alperes) tévesen határozta meg egyéni vállalkozói adóalapját, az osztalékadó alapját, terhére – az üzemanyagköltségek figyelmen kívül hagyása, a növényvédő szer, a vetőmag és a műtrágya beszerzésével felmerült költség és az értékcsökkenési leírás helytelen elszámolása miatt – jogszabálysértően írt elő fizetési kötelezettséget. Az ügy a Kúria elé került.
A vállalkozó-mezőgazdasági őstermelő a teljes könyvelési anyagát átadta az adóhatóságnak, és iratszerűen hivatkozott arra is, hogy a beszerzési számlák beazonosíthatóságával, könyvelésével kapcsolatban az adóhivatal hiányosságot, jogszabálysértést nem tárt fel. Az alperes (NAV) határozatában elfogadta, hogy a felperes által kibocsátott számlákban szereplő növényvédő szer, búzavetőmag, műtrágya-értékesítéssel kapcsolatos összeg az egyéni vállalkozáshoz kapcsolódó költség továbbszámlázását jelenti. Tekintettel arra is, érvelt a Kúria, hogy a NAV – az alperes által sem vitatottan – ezeket a tételeket továbbértékesítette és a továbbszámlázott termékekhez kapcsolódó költségek tételesen meghatározhatók, az alperesnek ezeket az egyéni vállalkozói költségek között, az anyagbeszerzés tételesen elszámolható költségként kellett volna számba vennie.
Nézetkülönbség volt a vállalkozó-mezőgazdasági őstermelő által kapott támogatás figyelembe vételével és az elszámolható költségekkel, közte az üzemanyagköltséggel kapcsolatban.
A Kúria végül hatályon kívül helyezte az alperes határozatát, az adóhatóságot új eljárásra kötelezte, és hatályon kívül helyezte a felperes keresetét elutasító jogerős ítéletet is. Ráadásul a bíróságnak is adott egy sallert a Kúria. Azért is kötelezte új eljárása a NAV-ot a Kúria, mert az egyéni vállalkozói adóalap megállapítása során a bíróság a közigazgatási határozat jogszerűségét olyan adatokra és jogcímre alapozta, amelyek nem szerepeltek a keresettel támadott határozatban. Részletek az Adózónán olvashatók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.