Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási szándéka, jelenleg a cégvezetők 44 százaléka gondolkodik fejlesztésben a következő egy év során. Nagyobb beruházási kedvre az ipari és a mezőgazdasági, valamint a középvállalkozásoknál lehet számítani. A gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, megelőzve a sok éven keresztül legnépszerűbb informatikai fejlesztéseket.
Továbbra sem lehet nagy beruházási dömpingre számítani a hazai vállalkozások körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adata szerint a tavaly elindult javulást követően újra alábbhagyott a cégek beruházási hajlandósága.
„A következő egy év során a vállalkozások kevesebb mint fele, csupán 44 százalékuk tervez valamilyen fejlesztést, ez jelentős, 12 százalékpontos visszaesés az előző negyedévhez képest. A visszaesés hátterében feltehetően az áll, hogy a kkv-szektort célzó EU pályázatok beindulása továbbra is várat magára. Emellett látni kell, hogy a kisebb-nagyobb javulások ellenére 2014 óta folyamatosan csökken a beruházási szándék, amelyet a legutóbbi KSH adat is alátámaszt, hiszen a második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 20 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest. Az első félévet nézve pedig 17 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva” – mondta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
„A célokat tekintve kivételesen a gépek, berendezések fejlesztése áll az élen, hiszen az elmúlt 12 évben rendre az IT beruházások élveztek elsőbbséget. Jelenleg minden ötödik vállalkozás készül gépeinek lecserélésére, az informatikai fejlesztések visszacsúsztak a második helyre (18 százalék), míg a gépjárműpark korszerűsítése stabilan tartja harmadik helyét (11 százalék)” – részletezte az eredményeket a szakember.
A beruházási szándék nagymértékben függ a vállalkozás profiljától. Legnagyobb arányban a mezőgazdasági és az ipari szektorban számíthatunk fejlesztésekre (63 és 60 százalék) a következő egy év során. A kereskedelmi és szolgáltató cégek közel azonos arányban, de az előbb említett szektoroknál jóval visszafogottabban terveznek beruházni (38 és 37 százalék). Az agráriumban és az iparban nem meglepő módon elsősorban gépi, míg a kereskedelmi és szolgáltató szektorban az informatikai fejlesztéseken van a hangsúly.
A cég tevékenysége mellett a mérete is jelentős befolyásoló tényező a fejlesztési terveknél. Míg a mikro- és kisvállalkozások az átlaggal közel azonos arányban készülnek beruházni (42 és 43 százalék), addig a középvállalkozásoknál ez az arány már 51 százalék.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.