Tetszett a cikk?

A csokoládé nem ismer határokat – vallja Bassam Ghraoui szíriai üzletember, aki a háború elől menekült Magyarországra. És aki, szír-magyar állampolgárként, új hazájában épít több mint 500 embernek munkát adó csokoládégyárat.

„Hadd mutatkozzam be: Bassam Ghraoui vagyok, és a mi csokoládénk a legjobb a világon. A hatvani gyárunk pedig nemsokára benne lesz a 15 legnagyobb között!”

Kevés olyan helyzet van az életben, amikor a fenti bemutatkozás nem tűnik fennhéjázásnak, de amíg a kézrázásra nyújtott jobb kezem mellett a balban egy Coeur de Budapest (Budapest szíve) névre hallgató, félig megevett praliné található, Nutellához szokott ízlelőbimbóim pedig türelmetlenül várják a mogyorós-tejcsokoládés bonbon maradékát, valahogy teljesen természetesnek tűnik a kijelentés. Az már csak hab a képzeletbeli csokitortán, hogy az Andrássy út legújabb butikjában álldogálunk, amelyet a Cartier boltjait is tervező francia sztárbelsőépítész, Bruno Moinard elképzelési alapján alakítottak ki a Ghraoui egyelőre Csepelen készülő csokoládéi számára.

©

A Ghraoui-család története ennél sokkal több meseszerű elemet tartogat, kezdve onnan: a szír üzletember éppen Magyarországot választotta, hogy újjáépítse a hazájában hat éve tartó háború miatt csokoládéüzemét. A Szíriához szorosan kötődő családi cég több mint kétszáz éves történetét hallgatva azonban kiderül: ez a feltámadás csak egy lehet a sok közül.

Damaszkuszból Párizsba

Bassam Ghraoui szépapja 1805-ben alapította meg damaszkuszi cégét, amely többnyire cukorral, kávéval, teával és gyümölccsel kereskedett. A nagy előretörésre a 20. század elejéig kellett várni, amikor a dinasztia negyedik generációjának a feje, Sadek Ghraoui elhatározta: meghódítja a világot a szíriai termékekkel. Ekkor már nem csak mások termékeit árulta, hanem a sajátjait is: az Oszmán Birodalom bukása után francia gyarmati sorba került országban társalapítóként hozta létre az első konzervipari vállalatot. Az 1930-ban alapított cég Szíria első nyilvánosan jegyzett részvénytársasága volt, de több mint ezer alkalmazottjával a legnagyobb cégévé is kinőtte magát.

Sadek Ghraoui nem csak a szíriai termékekkel kereskedett, de 1931-ben úgy döntött, a hagyományos arab édességekhez szokott közel-keleti országokkal megismerteti a minőségi csokoládét – meséli Bassam Ghraoui. Apjának nem volt könnyű dolga: az Ausztriából hozott fadobozban kínált csokoládékhoz az első időkben ezüstollót, arany levélbontó kést kínált, hogy felkeltse az érdeklődését azoknak a vásárlóknak, akik addig inkább legandás csemegéjüket, az aleppói pisztáciával töltött kandírozott ghoutai sárgabarackot választották.

©

Az üzletember nem csak az alapanyagot szállította Damaszkuszba Nyugat-Európából, de egy francia csokoládészakértőt is szerződtetett. Ez volt az aranykor: a neves londoni áruházakban is kapható Ghraoui-csokoládéknak hála a család az angol királynőnek is hivatalos beszállítója lett.

Szíria 1946-ban nyerte el függetlenségét, a következő évtizedek pedig súlyos válságot hoztak nem csak a politikában, de a Ghraoui-család számára is. 1958-ban Damaszkusz unióra lépett Egyiptommal, három évvel később pedig ennek vezetője, Nasszer egyiptomi elnök államosításba kezdett. Sadek Ghraoui egyik napról a másikra kereskedelmi cégét, nem sokkal később gyárait is elveszítette. A „szocialista rendeleteknek” és az uniónak egy katonai puccs vetett véget, Ghraoui pedig két évvel később minőségi édesipari termékeket készítő gyár építésébe fogott.

Sokáig nem dolgozhatott: a Szíriai Csokoládé- és Kekszgyár két évvel később, az 1964-ben hatalomra került Baath párti kormány idején került állami irányítás alá. „Apám minden reggel kávé mellett olvasott újságot. Láttam, hogy ezúttal gondterheltebb a szokásosnál, megkérdeztem, mit ír az újság. Így válaszolt: azt, hogy államosították a gyárainkat. Tizenegy éves voltam, fogalmam se volt, az mit jelent. Anyám ennyit mondott: azt, hogy elvesztettük mindenünket” – idézi fel Bassam Ghraoui.

A családot nemsokára még egy csapás érte: „Én még iskolába jártam, amikor 1969-ben meghalt az apám. Amikor végeztem, én vettem át azt, ami megmaradt a cégeinkből.” Ez egy kis üzlet volt, ebből kellett ismét felvirágoztatni a Ghraouit. Az új csokoládégyár 1996-ban nyílt meg Ghoutában, Damaszkusz külvárosában. A fő szempont a magas minőség volt, és a termékek a kétezres években sorra nyerték díjakat a világ nagy csokoládékiállításain is, luxusszállodák beszállítói lettek.

©

Az újabb aranykornak a 2011-ben kitört polgárháború vetett véget. Előbb a ghoutai gyárat kényszerült bezárni a család, aztán damaszkuszi műhelyét is, utánpótlás híján pedig a boltokból is eltűntek a Ghraoui csokoládéi.

Damaszkuszból Budapestre

A háború a családot is távozásra kényszerítette; új hazájuknak pedig három és fél éve Magyarországot választották. „Magyar vagyok” – zárja rövidre Bassam Ghraoui kérdésünket azzal kapcsolatban, miért pont ebben az országban telepíti gyárát, aztán azért hozzáteszi: több dél- és délkelet-európai országban néztek körül, de a befektetőikkel úgy látták, itt a legkedvezőbbek a feltételek. Ehhez az a segítség is hozzájárulhatott, amelyet a magyar kormány ad a hatvani gyár telepítéshez: a 7,6 milliárd forintos beruházást másfél milliárd forintos állami támogatást és adókedvezményeket kínált fel a társaságnak.

Magyarországhoz fűződő kapcsolata korántsem új keletű – mondja az üzletember: 1991 óta üzletel itt, 2008-ban állami kitüntetést is kapott a Heller–Forgó hűtőberendezés elterjesztéséért Szíriában. Ez is mutatja, hogy Ghraoui-csoport nem csak a csokoládéra alapozza sikerét, ám a szívügy mégiscsak ez – folytatja Bassam Ghraoui, de azt is világossá teszi: „én magam nem csokoládémester vagyok, hanem üzletember, a cél pedig mégiscsak az, hogy a jéghegy csúcsának számító luxustermékeken kívül a hatvani gyár többi terméke is sikert arasson”.

©

A decemberben bemutatott tervek imponálóak: a 12 ezer négyzetméteres, 540 főt foglalkoztató üzem akár 12 ezer tonna csokoládét is elő tud állítani évente – ez a magyarországi összfogyasztás több mint harmada. Az első cél azonban nem a magyar, hanem a nyugat-európai fogyasztók meghódítása, ezt követően fedezhetik fel a csokoládépiac új szereplőjének számító óriási piacot, Ázsiát és a Közel-Keletet is – mondja Bassam Ghraoui. Mivel a termékek 95 százalékát exportra szánják, logisztikai bázist és kamionflottát is kiépítenek. Mind magyarokkal – csak a csokoládémesterek között vannak olyan szírek, akikkel 30 éve dolgozik együtt a cég.

Az a cél, hogy feltegyék Magyarországot a csokoládévilág térképére – ígéri, viszont mikor arról kérdezem, milyen is lesz a magyar csokoládé azt mondja: „Az csak marketing, hogy a svájci meg a belga csokoládé erős. Kezdjük ott, hogy az alapanyag jórészt Nyugat-Afrikából jön, akkor mitől belga?” És ennyit tesz hozzá a szírből magyarrá lett üzletember:„a csokoládé nem ismer határokat”. 

A szíriai piac találkozása az Operával

hvg.hu: Most tervezett először üzletet Budapesten. Mennyire más ez a környezet?

Bruno Moinard: Nem csak ez az első munkánk Budapesten, de korábban nem is jártunk itt. Néhány nap alatt persze nem lehet tökéletesen megismerni egy ekkora várost, de az első benyomás nagyon fontos – a Duna, az illatok, a házak. Ezek mind egy történetté állnak össze a fejemben.

©

hvg.hu: Mi a Ghraoui története?

B. M.: Az érzelmek, a szenvedély, a család évszázados története, Szíria történelme. Nagyon fontos volt, hogy nem egy nagyvállalatról van szó, ahol közvetítőkön keresztül egyezkedtünk, hanem közvetlenül a családdal. A személyes találkozás nagyon sokat segített a koncepció kialakításában – ha körbenéz a boltban, a látogatás után készült első vázlatok köszönnek vissza a DVM Group által megvalósított üzletben.

hvg.hu: Márvány asztallapok, festett plafon, gyümölcsök és rózsák a falon, barackliget a plafonra festve – nem éppen így képzel az ember egy csokoládéboltot.

B. M.: Akármilyen súlyos anyagból készült, mégis olyan érzése van az embernek, ha ránéz a pultokra, mintha egy mozgóárust látna. A közel-keleti piacok, ligetek hangulatát akartuk érzékeltetni ezzel, de ha felnéz a plafonra, a termő barackfákat nem csak Szíria inspirálta, hanem a szomszédos Operaház falfestményei is. A ránézésre is eltérő anyagok – az olcsónak tűnő beton, a luxus márvány, az üveg, a fém használata is azt a hangulatot igyekszik erősíteni, hogy ez egyszerre egy palota és egy bazár.

©

hvg.hu: Nem csak Budapesten az első munkája ez, de most dolgozott először a Ghraoui-val is. Az együttműködés folytatásáról is szó esett már, Bassam Ghraoui pedig arról beszélt, hogy Párizsban, Dohában, Dubajban és több nyugat-európai városban is nyithat hasonló butikot. Azok mások lesznek?

B. M.: Ez nagyon fontos. Híres luxusmárkákkal dolgozunk együtt – a Cartier-val például több mint húsz éve tart az együttműködésünk, 350 boltot terveztünk nekik –, és régóta vitában állunk velük ezzel kapcsolatban. Ők azt szeretnék, ha a márkához köthető imázs jelenne meg mindenhol a világban. Szerencsére ez lassan enyhül, épp most adunk át egy cannes-i üzletet, ahol már Monte Carlo hajói, strandja, világa is megjelenik. Ghraouiék párizsi boltjában más lehet a mennyezet, több dolog idézheti fel Párizst, de a damaszkuszi piac biztosan marad, és a Ghraoui narancs színe is. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megvan a legjobban kereső férfi színész

Megvan a legjobban kereső férfi színész

A feltételekhez kötött szeretet tragédiája – interjú a Golden Globe-esélyes magyar film rendezőjével

A feltételekhez kötött szeretet tragédiája – interjú a Golden Globe-esélyes magyar film rendezőjével

Tényleg megérné kevesebbet dolgozni?

Tényleg megérné kevesebbet dolgozni?