Becslések szerint évente 30 ezer olyan emberrablás történik a világban, amelynek kizárólagos célja váltságdíj bezsebelése – mondta el a Le Parisien párizsi napilapnak Bénedicte Delaleux, az amerikai Chubb biztosító kockázati menedzsere. Ezért aztán a nagy amerikai és angol társaságok már erre is biztosítást kínálnak a multiknak, illetve bárkinek, aki ezért hajlandó fizetni. Ez a biznisz elvben szigorúan titkos. A cégek alkalmazottjai sem tudják, hogy biztosítva vannak és az emberrablók is csak sejthetik, hogy van remény a váltságdíjra.

Jelenleg a Hiscox, az AIG, a Lloyds, a Chubb és a Liberty számít piacvezetőnek ebben a biztosítási ágazatban. Bár minden szigorúan titkos, becslések azért vannak. A biztosítási üzletágat monitorozó Cognizant iroda szerint 10-30 ezer dolláros éves díjjal egy multicég összes alkalmazottját biztosíthatja. A piacfigyelő cég 2015-ben 1 milliárd dollárra becsülte az emberrablás elleni biztosítások világméretű költségét, de prognózisa szerint 2019-ben már ötmilliárd dollárt költenek a cégek a túszbiztosításra. Kevesen gondolnák, hogy a legtöbb emberrablás nem a terrorizmus sújtotta afrikai vagy közel-keleti régiókban történik, hanem Mexikóban. Itt valóságos iparág lett az emberrablás. Nincs politikai háttér, csak a pénz számít. Ezért a követelt váltságdíj nem is olyan horribilis: 50-70 ezer dollár között mozog túszonként, ráadásul egy profi tárgyaló még ezt is csökkentheti.

A biztosítás egyébként fedezi a biztonsági szakértők, például a túszejtőkkel tárgyalni tudók alkalmazását, aztán minden szállítási eszköz, például helikopterek, hajók mozgósítását és végül a pszichológiai szakértőkét is. Persze a leglényegesebb: a biztosító kifizeti a váltságdíjat. A médiumokba többnyire csak a politikai hátterű túszejtések kerülnek be, amikor az elkövetőknek fontosabb a nyilvánosság, mint maga a váltságdíj. De az emberrablók túlnyomó többsége „tisztes iparos”, aki irtózik a nyilvánosságtól és megelégszik az ötven-hatvanezer dolláros váltságdíjjal. Ez a biztosítónak nem nagy összeg és a sokmilliárdos éves nettó bevételt produkáló multicégek meg sem érzik az évi néhány tízezer dolláros biztosítási költséget. De tiszta a lelkiismeretük: elmondhatják, hogy biztosították alkalmazottaikat, akik, persze nem kis fizetésért, de óriási kockázatot vállalnak azzal, hogy a világ instabil övezeteiben dolgoznak.

A megélhetési emberrablások túlnyomó többsége megállapodással, váltságdíjfizetéssel végződik, tehát jól járnak a rablók, kaszál a biztosító is. Az alkalmazottait veszélyes helyre küldő cég pedig azzal vigasztalja magát, hogy biztosítást kötött. Aki azért végül mégiscsak rosszul jár, az a túsz, akinek pokoli napokat, heteket, netán hónapokat kell kibírnia, halálfélelemben, megaláztatásban. Az átélt iszonyatra csak az a vigasz, hogy életben maradt, erre egyelőre még nincs anyagi kárpótlást jelentő biztosítás, bár lehet, hogy ilyen szenvedéseket pénzzel nem lehet kompenzálni.