Nagyanyánk ezt vajon elénk tenné? Bejgliket teszteltünk
Nem mind bejgli, ami úgy fest, de az sem biztos, hogy ha egy cég csak tekercsnek nevezi a süteményt, attól rosszabb lesz. Megnéztük, mennyiből jön ki egy rúd bejgli, és hogy mire számítsunk, ha nem állunk neki sütni, inkább vásárolunk.
Nem arról volt szó, hogy bejglit tesztelünk?
A helyszín a hvg.hu szerkesztősége, az időpont 2017 decembere, a feljajduló pedig kollégánk, az egyikünk, aki arra vállalkozott, hogy az üzletekben és cukrászdákban kapható diós bejgliket összevesse.
Azt azonban mi sem gondoltuk volna a teszt előtt, hogy nagymamáinkat vagy az ő emléküket ennyire sűrűn fogjuk emlegetni majd. Néha így:
Nagyanyám inkább elbujdosott volna szégyenében, ha így sikerül a bejglije!
Jó hír, hogy az összkép azért nem ennyire tragikus. De az is kiderült, hogy mindenkinek más él a fejében azzal kapcsolatban, milyen is a jó bejgli.
A Magyar Élelmiszerkönyv is elég nagyvonalúan kezeli a kérdést, nagyjából ennyit ír elő: a mákos és a diós bejgli nem tartalmazhat szójaőrleményt és szójaterméket, vagyis a tölteléket nem lehet feldobni az olcsó, ám annál értéktelenebb hozzávalóval. A tölteléknél pedig egyszerű a szabály: a bejglinek legalább 40 százalék tölteléket kell tartalmaznia, és ebből legalább 40 százalék „a töltelék jellegét meghatározó anyag”. Magyarul: egy félkilós diós bejgliben legalább 16 százalék, 8 deka diónak kell lennie.
Bejgli, tekercs, rúd
Szerkesztőségünk négy bejglit vetett össze, ezek közül csupán kettőt nevezett így a gyártója, a másik kettőt „tekercs” néven forgalmazzák. Ez nem jelent feltétlenül rosszabb minőséget. Amíg az egyik ilyen rúd, a Ceres által gyártott, 550 forint körül kapható termék tömegének csupán 9 százaléka dió, a másikból, a Daubneréből láthatóan nem spórolták ki a magot, címkéje alapján 19 százalékot, vagyis 9,5 dekát tartalmaz belőle. Ebbe a bejglibe ráadásul nem citromsavat, hanem citromhéjat tettek, és a benne levő zsiradék is vaj. Az Élelmiszerkönyv ezt nem is írja elő, a drága alapanyag helyettesíthető növényi zsírral, és ezt meg is teszik a gyártók.
A másik két tesztelt rúd valóban bejgli, bár az egyik ára majdnem háromszorosa a másikénak. A Félegyházi Pékség régimódi bejgli néven forgalmazott süteménye az egyik, a másik pedig talán a legnevesebb a kategóriájában, az Auguszt cukrászda műhelyében készült.
A süteményeket 1-10 skálán pontoztuk, íme az eredmény:
Diós tekercs (Ceres Sütő, 549 Ft/ 40 dkg): 2,9 pont
Ennél a terméknél nem árulnak zsákbamacskát: az ára, a kiszerelése is arra utal, itt alacsonyabb minőségre számíthatunk. Így azt sem vetette a gyártó szemére senki, hogy kevés volt benne a töltelék, azt annál inkább, hogy a tészta száraz és íztelen, egyáltalán nem emlékeztet a bejgli omlós kelt tésztájára.
Régimódi bejgli (Félegyházi Pékség, 899 Ft/ 50 dkg): 5,3 pont
Ennél többen is megjegyezték, hogy a tészta és a töltelék aránya megfelelő – az ízével azonban már nem feltétlenül volt mindenki kibékülve, főleg a cukor túlzott használatát kérték számon. Más „korrekt, semleges” jelzővel illette – igaz, ez a kollégánk nem hozakodott elő a nagymamája süteményeivel, szóval úgy sejtjük, ő nem házi bejglin nőtt fel.
Diós bejgli (Auguszt cukrászda, 2500 Ft/50 dkg): 6,1 pont
Ebben a termékben már volt mazsola, meg annyi fűszer, hogy az sokak kedvét elvette az amúgy igen pofás süteménytől. Mert itt a külsőre nem lehetett panasz, a tészta minőségére sem. Csak hát a töltelék: volt, aki nyúlósnak találta, volt, aki itt is a nagymamáját emlegetve jajdult fel, és annyit mondott: „Ebből hiányzik a szív!”.
Diós tekercs (Daubner cukrászda, 1750 Ft/50 dkg): 7,5 pont
Ez fogyott el a leghamarabb, és a töltelékkel kapcsolatban csak annyi kritika érkezett, hogy volt, akinek túl darabos benne a dió. (Ezt egyébként a cukrászda jelzi is, diópépes bejglije ettől eltér.) Ami nem mindenkinek tetszett, az az, hogy a vékony – és valóban omlós – tészta darabokra esett, amint elkezdtük felvágni. „Leginkább az a bajom, ha bejgliként adják el, de ez inkább rétes” – jegyezte meg egy kollégánk.
Inkább csináljuk otthon?
Bejgliket jobbára félkilós kiszerelésben kaphatunk, ha mi próbáljuk megcsinálni,
egy rúd nagyjából 700 forintból jön ki
– hogy pontosabbak legyünk, ennyit kell kiadnunk az alapanyagokra. Sokkal többet, mint egy évvel ezelőtt: több alapanyag – főleg a vaj és a tojás – ára is brutálisan emelkedett egy év alatt.
Aki próbálkozott már a sütéssel, tudja, hogy ilyen olcsón nem ússza meg: számoljuk hozzá még azt a pár órát, a frászt, hogy mi van, ha reped, ha nem lesz márványos, ha túlkel, ha nem kel, és a sütő is rendetlenkedik.
Egy cukrászatnál vagy sütőüzemnél nagyobb az üzembiztonság, viszont a pluszköltségek is jóval magasabbak – kezdve mindjárt a munkabérrel, ami településenként is más és más lehet. Damniczki Balázs székesfehérvári cukrász szerint bruttó 1500 forint alatt nem nagyon tudja egy cukrászda rentábilisan kihozni a rúd bejglit – itt az se sokat segít, hogy az áfa a kiskereskedelmi 27 százalék helyett csak 18 százalék.
A fővárosi cukrászdákban is nagyjából innen indulnak az árak – a határ pedig, ha nem is a csillagos ég, de ennek több mint a duplája. A két tesztelt cukrászdai bejgli közül az olcsóbb 1750 forint volt, a drágább pedig 2500. Érdekes, hogy a Gerbeaud-nál 2190-2390 forintért kínálják, nagyjából annyiért, mint amennyiért a kávéházban egy szelet zserbót lehet kapni. A legdrágábban nem is cukrászdában, hanem a Belvárosi Piacon találtuk – itt 3200 forintért lehet rendelni a karácsonyi édességből.
A skála másik végén az élelmiszerüzletek vannak, ahol már ezer forint alatt is találtunk diós bejglit. Ha azt nem számítjuk, hogy az adalékanyagok hosszú listáján kellett átverekednünk magunkat, egy fontos dologban térnek el a minőségi és a bolti rudak: amíg előbbiekbe vaj kerül zsiradékként, utóbbiakba növényi zsiradékok, és azokból nem is feltétlenül a legjobbak, inkább pálma-, repce, netán kókuszolaj. Így lehetséges az, hogy a tesztelt termékek közül a legolcsóbb fél kilója 700 forintnál is olcsóbb.
A technológia is sokat számít: az olajokat ugyanis nem csak azért érdemes kombinálni, mert így jobban jár a gyártó, de az eltérő tulajdonságaik miatt így olyan tésztát lehet gyúrni, amellyel nagyon könnyű akár géppel dolgozni – szemben a vajjal, ami nem csak drága, de macerás is.
A tölteléket pedig akár készre keverve is beszerezhetik a keverés helyett – más kérdés, hogy sokszor ennek csak egy része a valódi dió. Néha dejót (napraforgómag beléből, búzacsírából és cukorból készült diópótló) kevernek bele, néha zsírtalanított diót.
A zsírtalanítás a boltban kapható mákoknál sem ritka, és semmi köze a diétához. A kisajtolt olajat jó pénzért tudják forgalmazni, csak hát a maradék, hiába van dióból vagy mákból, az íze és az állaga is inkább a fűrészporra emlékeztet, nem a nagymama bejglijére.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
