szerző:
Daczi Dóra
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Nietsch–Hajmási suszterájban úgy látják, a szakma meghalt, de az igény az egyedi cipőre nem; mesés sikerek várnának azokra, akik cipészmesterségre adják a fejüket. Már csak az a kérdés, honnan is lehetne azt megtanulni.

A rutin és az évek című cégportrésorozatunk összes cikkét itt találja.

„Ez az úgynevezett aljamunka, innen származik a lesajnáló jelző” – mutatja a cipő alsó részének készítését Nietsch Róbert, az 1910 óta működő cipészműhely tulajdonosa. Míg az aljamunkát mindig is a férfiak végezték, a felsőrészek varrását inkább a nőkre bízták, ezt náluk ma is Robi 74 éves édesanyja, Hajmási Ibolya csinálja. Az Izabella utcai műhelyben nagyjából 200 cipő vár arra, hogy olyan kezelésben részesítsék, mint sehol másutt. 

©

„Mi majdnem mindent meg tudunk csinálni, de amit nem, azt kár is máshova vinni. Kevés helyen tudnak kézzel varrni, táskát javítani, csizmaszárat bővíteni vagy szűkíteni, komplett talpat cserélni, a színházak eltáncolt cipőit javítani” – sorolja büszkén Robi. Ibolyka szerint ez mindig így volt; az urához zsákszámra hordták a cipészek a problémásabb darabokat, „aztán szép felárral adták ki a belvárosi vevőiknek a megjavított cipőt”.

A 2010-ben elhunyt Nietsch Pál nemcsak javítást, egyedi gyártást is vállalt. „Bármit megcsinált, neki elég volt, ha a vendég lerajzolta, amit megálmodott” – mondja özvegye. A suszterájban viszont most szünetel az egyedi cipőkészítés. „Apám nem akarta, hogy cipész legyek, napi 16 órát görnyedjek, és emiatt gyomorfekélyt kapjak, mint minden szakmabeli. Történelmet hallgattam az egyetemen, és marketingesként dolgoztam. Mire meg észbe kaptam, hogy akkor is ezt szeretném csinálni, meghalt. Úgy volt, hogy kitanít egy idős mester, de lebetegedett. Így aztán a marketingtudásomat hoztam az üzletbe” – meséli fia.

©

Robi a szlogenen két évet gondolkodott: „Azt a negatívumot akartam előnyként megfogalmazni, hogy bizony vannak darabok, amiket nem lehet megjavítani. Így született a jelmondat: 

"Dobja ki, ha nem tudjuk megjavítani!"

Ezzel valójában edukálni szeretném az ügyfeleinket arra, hogy gondoljanak bele, mit és miért vágnak a kukába. Rengetegen vannak, akik be nem kennék a cipőt soha, és ha kicsit lekopik a sarka, már le is mondanak róla. Másrészt azt is kevesen tudják megállapítani, mire nem érdemes akkor se költeni, ha a cipész állítja, bírni fogja még évekig, mert nem mond igazat.”

Robi állítja, ha újra húszéves lenne, csak kitanulná valahogy a cipőkészítés mesterségét is. Állami oktatás már nincs ugyan – épp édesapja tanítványa volt az utolsó cipész, aki diplomát kapott –, de érdemes lenne felkutatni a még dolgozó susztereket. „A beteg vagy extrém méretű lábakon ki fog segíteni, ha megszűnik a cipész szakma? Munka ráadásul a luxusigények miatt is lenne rogyásig, nemcsak itthon, külföldön is. Bécsben háromszoros áron vállalják az alapvető javításokat, azt is rosszul csinálják, ezért hozzánk is járnak osztrákok. De ismerünk olyan cipészt is, akinek még a repülőjét is fizetik, csak menjen ki javítani. Felértékelődött a szakma.”

©

Robi mindkét nagyapja cipész volt; Nietsch Tamás 1910-ben kezdte a szakmát, és a két világháború között két üzlete is volt Budapesten, a cipészcsaládból származó Hajmásy Gyula pedig Egeralján irányított suszterájt. A sorsukat később a magyar történelem egy kaptafára formálta; a II. világháború alatt mindketten honvédségi javítóműhelyeket vezettek, az államosításkor pedig mindenüket elvették.

Gyerekeik, Ibolya és Pál ipari tanulóként egy osztályba jártak, majd összeházasodtak. A munkát ők már szövetkezetekben kezdték, ami Ibolya szerint elég szerencsétlen konstrukció volt; nem szerették az alapvetően magányosan dolgozó mesterek, hogy összerakják őket – és még kevésbé, hogy dirigálnak nekik.

Nietsch Pál a nyolcvanas évek közepén lépett ki a szövetkezetből. „A férjem 8 ezer forintot is megkeresett, szólt a szövetkezeti elnök, hogy csak 6 ezret lehetne. Pali akkor felállt. Szerencsénk volt, átadtak neki bérlésre egy veszteséges Margit körúti üzletet, pár hónap alatt felfuttatta” – meséli Ibolyka.

©

A cipészmesterségre a 2008-as válság mérte a legnagyobb csapást, de a javítóknak nagyon jól ment akkoriban. Nietschék viszont ebből semmit sem éreztek, „nekünk mindig rengeteg munkánk volt. Szerencsések voltunk, mert mi még igazi cipészmesterektől tanulhattunk, akik mindent a fejünkbe vertek, anatómiai tudást és takarékoskodási fortélyokat is.” Akkoriban a nőknek 4, a férfiaknak 2,5 centis sarokkal készítettek cipőt, „mert csak ez a kényelmes. De ma már ez nem szempont sehol.”

Ibolykának persze tele a szekrénye Nietsch-cipőkkel. „Nekem rengeteget csinált az uram, de az övé mindig lyukas volt. Reggelente megfogadta, hogy megjavítja, este meg sóhajtva állapította meg, hogy ma sem volt rá ideje.” Ibolyka azt mondta, a férje által készített cipők ma is megállnák a helyüket; „Ott állnak a szekrényben, jól látom, hogy 20 évente mindegyik visszajön a divatba. A férjem újra is tudta fazonírozta őket úgy, ahogy a divat diktálta, de ehhez külön a cipőre kellett kaptafát készíteni.”

Az eszközök viszont a cipődivat ciklikusságával szemben az állandóságot képviselik. Több mint 100 éves Singer-varrógép pörög megbízhatóan, de a legfiatalabb szerszámok is középkorúnak számítanak emberi léptékkel. „Ha valahol bezár egy műhely, rohanunk megvenni az eszközeiket, mert az újak nem jó minőségűek, és semmivel nem tudnak többet, mint a régiek. Nem is kell nekik, hiszen nagyjából mindent kézzel csinálunk” – magyarázza Robi.

©

Minőségromlás az alapanyagoknál is megfigyelhető. „Apám rengeteg gojzervarrott cipőt készített gazdatiszteknek; amikor levágta a nagy táblából az egy cipőre való talpat, napokra vízben hagyta. Azok a bőrcipők soha nem áztak be. Ha egy mai bőrtalpat csak 10 percre is vízbe teszünk, szétmállik, mint a rongy” – panaszkodik Ibolyka.

Nietschék szerint a legrosszabb választásnak az egybefröcsöntött aljú cipők számítanak, még akkor is, ha a felsőrészük bőrből van, és egy vagyont fizettünk értük. Nehéz a javításuk, a talpuk egyszerűen szétporlad – legtöbbször nem érik meg azt az 50-60 ezer forintot, amit kérnek értük. Egyébként vásárlóerő-paritáson nézve régen ennyibe kerültek átlagosan a cipők, „nem véletlen, hogy nagyjából két pár volt mindenkinek. Azok viszont húsz évig bírták” – számolgat Ibolyka.

©

Nietschék csak bőrcipőt hordanak; „Én a Tiszákat szeretem, azokban van még anyag, az elegáns kategóriából pedig a Vass cipők jók” – ajánlja Robi kedvenc márkáit, de hozzáteszi: szinte minden nagy gyártó készít prémium és gagyi kategóriájú lábbelit is.

Miközben egyre több cipészet szűnik meg, a családi vállalkozáshoz öt éve csatlakozó Robi két év alatt megduplázta a munkaerőlétszámot, többezres követőtábort toborzott a Facebookon, gépparkot bővített, új szolgáltatásokat vett fel, ügyfélteret szépített és webáruházat is indított. „Muszáj volt” – indokol tömören Robi, aki leginkább a pult mögött állva viszi a cég ügyeit. Ibolyka pedig továbbra is a 100 éves Singer mellett dolgozik a hátsó műhelyben. „Nem akarok otthon ülni és tévét bámulni, mint a volt osztálytársaim. Jobb nekem itt, az emberek és a cipőik között.”

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Zacher: Már nem kellek

Zacher: Már nem kellek

A cégek 70 százaléka átveri a dolgozóit vagy a munkaügyi ellenőröket

A cégek 70 százaléka átveri a dolgozóit vagy a munkaügyi ellenőröket

Megvan, mikor szavaznak az új Brexit-javaslatról

Megvan, mikor szavaznak az új Brexit-javaslatról

Debrecen megmondta, mennyit szán a főpályaudvarra, de annyiért senki sem vállalta

Debrecen megmondta, mennyit szán a főpályaudvarra, de annyiért senki sem vállalta

Fotók: Több ezren kísérték a meggyilkolt lengyel polgármester koporsóját

Fotók: Több ezren kísérték a meggyilkolt lengyel polgármester koporsóját

Hát, ez szomorú: a MasterCard mégsem úgy vezeti be az álomfunkciót, ahogy elsőre tűnt

Hát, ez szomorú: a MasterCard mégsem úgy vezeti be az álomfunkciót, ahogy elsőre tűnt