Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem egyhamar lesz elektronikus jegy Budapesten.
Hiába jelentették be a napokban, hogy beléptetőkapukat szerelnek a 4-es metró néhány állomására, csütörtökön szerződésbontásra került sor a BKK és az elektronikus jegyrendszer eszközeit szállító Scheidt&Bachmann cég között. A hírt az azonnali.hu írta meg először, de a hvg.hu forrásai is megerősítették. Kérdeztük a BKK-t is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
Dabóczi Kálmán BKK-vezérigazgató november eleji bizottsági meghallgatásán már belengette, hogy szerződésbontás jöhet a céggel, és nem tudta megmondani, mikorra készülhet el a projekt.
A BKK a szerződésbontás után igen előnytelen helyzetbe került. Egyrészt mert lejárt a bankgarancia, azaz a biztosíték arra, hogy a német cég fizetni fog, ha gond van – ezt a BKK ugyanis nem hosszabbította meg.
A német cég pedig moshatja kezeit, hiszen már leszállította a jegyolvasókat, ellenőrzőket és beléptetőkapukat, de a fontosabbat, vagyis a szoftveres hátteret azonban nem. És most már nem is egykönnyen lehet őket arra kötelezni, hogy tegyék meg.
Arról nem is beszélve, hogy több év pereskedés következhet, így a közeljövőben nemigen lesz elektronikus jegyrendszer Budapesten.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.