Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egyre nehezebb bejutni az idősotthonokba, a jelentkezők fele meghal, mielőtt helyet kapna.
A magyar állam jelenleg csak a GDP 0,4 százalékát költi a 65 év fölöttiek ellátására, amivel az európai átlag alatt maradunk – írja a Népszava a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvénye alapján, ahol a Jól-lét Közhasznú Alapítvány egyik tanulmányát mutatták be. Előttünk jár Csehország, de még Szerbia is, míg a svédek 2 százalék fölötti összeget, a norvégok és a dánok pont két százalékot különítenek el erre a célra.
A magánkézben lévő idősotthonok az átlagemberek számára teljesen elérhetetlenek, ráadásul virágzik a feketepiac is – állítja a lap. Talyigás Katalin szociológust idézik, aki arról beszélt: felhívott egy Pest megyei otthont, ahol egy 35 négyzetméteres, nem örökölhető garzon használatáért 22 milliót kérnek, a havi szolgáltatásokért pedig 300 ezer forintot.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.