Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az afrikai sertéspestis gyanúja miatt egész sertéstelepeket kellett leölni, a sertéstartók tájékoztatása azonban hiányos.
Hétfőn délután kaptunk választ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) arra a kérdésünkre, hogy eddig összesen mennyi házi sertést kellett leölni az afrikai sertéspestis miatt. Az már a hvg.hu korábban megjelent riportjából kiderült, hogy nem nagyon mérlegelnek a hatóságok, amennyiben a legcsekélyebb gyanúja is felmerül annak, hogy egy sertéstelepen megjelent a vírus, akkor azonnal elrendelik az állomány kiirtását.
Ahogy beszámoltunk róla, az érintettek nem rendelkeznek minden információval, a teljes körű tájékoztatás miatt pedig nagy a bizonytalanság és a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság is. Szakmai körökből úgy tudjuk, hogy a járványügyi helyzetben alkalmazható szabályok lehetőséget adnak arra, hogy a tájékoztatást korlátozzák, például nem kell közölniük a hatóságoknak, hogy milyen indokkal ölték le az állatokat, bár ezt a Nébih kérdésünkre cáfolta. A pénteken elküldött kérdésünkre, hogy mennyi állatot kellett eddig leölniük, a Hivatal hétfőn küldte meg válaszát, amelyben közlik, hogy ötezer házi sertést kellett kiirtaniuk mostanáig.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.