szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Hiába volt egy négyszer olcsóbb ajánlat, két éve a Diákolimpia 2017 Kft. nyerte azon a győri városi pályázaton, amelyet a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetési feladataira írtak ki. A cég vezetője és egyben tulajdonosa az a Szabó Ervin, akiről az Index azt állítja, hogy ő tűnt fel a keddi videóban.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

A Diákolimpia 2017 Kft. ajánlata 896 millió forint volt két éve, amivel úgy is győzni tudott, hogy egy másik pályázó 229 millió forintért vállalta volna az étkeztetés feladatát.

Érdekesség, hogy az Diákolimpia 2017 Kft. eredeti árajánlata még 1,196 milliárdról szólt, de végül 300 milliót végül le tudtak faragni a győztes pályázaton. A lap kalkulációi szerint a legoptimistább esetben is 3584 forintra jött ki így egy egységnyi étel, ami kifejezetten magas összegnek számít a közétkeztetésben.

A Diákolimpia 2017 Kft. a történtek idején három vállalkozás konzorciuma volt, köztük a Szabó Ervin-féle Pálffy 2003 nevű cég tulajdona, ma már kizárólag a Pálffy 2003 a tulajdonos. Két évvel ezelőtt 237 milliós adózott eredményt értek el, amiből Szabóék százmillió feletti osztalékot szedtek ki.

Természetesen azt nem lehet állítani, hogy Szabó Ervin cége azért nyert, mert ismerik egymást Borkai Zsolt győri polgármesterrel, de az, hogy az Index szerint ő tűnik fel a legújabb videóban, felvet néhány kérdést. Kettejük között más kapcsolat is van: a HVG360 tegnap írt arról, hogy Szabó Borkai Zsolt Petra nevű lányának adta el néhány éve a lovászpatonai székhelyű Királysarok Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-t. A Királysarok székhelye a mai napig a férfi lakcímére van bejegyezve, és a cég e-mail címe megegyezik Szabó egyik legmenőbb vendéglője, a győri belvárosban lévő Pálffy étteremével.

Kedden derült ki az is, hogy a szexbuli előtt negyedmilliárd forintot vettek ki a Borkai Zsolt barátjához kötődő cégből. A Borkai Zsolt körüli botrányról szóló cikkeket itt gyűjtöttük össze.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!