Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kijöttek a Richter gyógyszergyártó háromnegyed éves számai.
Közzétette a 2019-es, harmadik negyedévi eredményeit a Richter. Eszerint idén, az első 9 hónapban 1142,8 millió eurót tett ki az árbevétel, csaknem 12 százalékkal, 122 millió euróval többet, mint a tavalyi év azonos időszakában. A Richter szerint az alábbi tényezők járultak hozzá leginkább az elért árbevételhez:
Utóbbi növekedés elsősorban a romániai forgalom bővülésének volt köszönhető.
Az eredményekről Orbán Gábor vezérigazgató budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy minden terméküknél előrelépést könyveltek el, a skizofrénia és bipoláris mánia kezelésére szolgáló szerük forgalomba hozatali engedélyt kapott, például ott van a legfontosabb piacukon, Oroszországban, ami stratégiai cél a vállalatnál.
Jelentős volt az előrelépés a biotechnológiában is: csontritkulás elleni szerükkel például augusztus 20-án léptek piacra az Európai Unióban, szeptemberben pedig már forgalomba hozatali engedélyt kaptak rá Japánban. A készítményt Debrecenben töltik, Budapesten csomagolják, forgalma nagyon jól indult, csak ebből 4 millió euró látszik már az árbevételben – mondta Orbán Gábor.
A vezérigazgató beszélt a szerializációról, azaz az egyedi azonosítók nyomtatásáról is, ami miatt elmondása szerint 9 millió euró forgalmat veszítettek, főleg a FÁK-országokban. Azt mondta, hogy a hagyományos készítmények forgalmában visszaesés mutatkozott az idei év első kilenc hónapjában elsősorban a szerializáció miatt bekövetkezett gyártási kapacitáscsökkenés miatt. Oroszországban és Kínában kevesebb terméket tudtak eladni, részben a szerializációs nehézségek miatt.
Az Egyesült Államokban ugyanakkor jelentősen emelkedni tudott az eladás, például nőtt a szteroid hatóanyag forgalma a cégnek.
Az üzemi eredményt rontotta, hogy nőttek az árbevételhez kapcsolódó költségek, így például a bér- és energiaköltségek.
Az euró-forint gyengülés ugyanakkor jól jött a Richternek, Orbán Gábor azt mondta, kompenzált valamit abból a veszteségből, amit elszenvedtek.
A vezérigazgató szerint az eredmények alapján az idei évi várakozáson némileg módosítani kell: a gyógyszergyártási árbevétel 5-6 százalékkal tud nőni, míg a teljes árbevétel-növekedés 8-9 százalék lesz. Kelet-Európában nagyjából stabil forgalomra számítanak, míg Kínában 30 százalékos visszaesés is lehet a forgalomban.
Ami a béreket illeti, Orbán Gábor azt mondta, idén 8 százalékos volt a bérnövekedés a Richternél, részben, mert több műszakban, több embert kellett foglalkoztatni. Szerinte jövőre ez a dinamika lassulni fog.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.