Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Jártunk olyan élelmiszerboltban, ahol nem győzik a tartós élelmiszerek polcait utántölteni. A patiták előtt sor kígyózik, miután a kiírás szerint nem lehetnek bent többen, mint amenyi gyógyszerkiadó ablak működik.
Későn kapcsolt, aki hétfő délután gondolkodott el azon, hogyan eddzen komolyabban otthon, ha a terembe most nem szívesen jár: egy soroksári sportáruházban több sportszer estére elfogyott, hiába kecsegtetett mással a napközbeni netes keresgélés. Keddtől viszont már esélyünk sincs az esti vásárlásra: az élelmiszerboltokat, dohányboltokat, drogériákat és gyógyszertárakat leszámítva mindennek be kell zárnia délután háromtól.
Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a Parlamentben hétfő délelőtt, a vonatkozó rendelet este meg is jelent. Az elmúlt napokban a boltokat járva azt tapasztaltuk, a friss húsokat villámgyorsan elkapkodják (annyira, hogy már raktáron sem volt), de több helyen nem tudják elég gyorsan tölteni a tartós élelmiszerek polcait ahhoz, hogy a betérő vásárlót ne kongó üresség fogadná.
Az egyik budai bevásárlóközpontban lévő élelmiszerüzletben kora délután is ezt tapasztaltuk: nem találtunk lisztet, tojást, tejet és krumplit, de az eladók szerint nem arról van szó, hogy kiürültek volna a készletek, egyszerűen nem tudják elég gyorsan feltölteni a polcokat. Az élelmiszerboltban nagy volt a zsúfoltság, hosszú sorok álltak a kasszákig, a pénztárosok és árufeltöltők maszkban és kesztyűben dolgoztak.
A bevásárlóközpont felső emeletei viszont kongtak az ürességtől - állítólag ez napok óta így van -, az eladók közül többen óriási forgalomcsökkenésre panaszkodtak. A felsőbb szinteken nem láttunk maszkot viselő alkalmazottakat, gumikesztyű viszont volt rajtuk. (A Tesco, a Rossmann és a Magyar Posta új szabályokat hozott, erről itt írtunk részletesen.)
A normál időben forgalmas Széll Kálmán téren is jóval kevesebb ember volt délután, úgy tűnt, mindenki siet valahová. A közeli gyógyszertár előtt állt csak hosszú sor, a sorbanállók kézfertőtlenítőt, maszkot és C-vitamint akartak venni, azonban valószínűleg nem jártak szerencsével: a maszk és a gél is hiánycikk. Több patikában azt mondták, szívesen készítenének ők maguk fertőtlenítőt, de az alapanyag is hiánycikk.
A Jászai Mari tér környékén is sokan várakoztak a gyógyszertárak előtt, miután csak annyian mehettek be, amennyi gyógyszerkiadóhely működött. Erről figyelmeztetést is kiragasztottak, ahogy arról is, hogy szájmaszk nincs.
A Jászai Mari téri vegabárnál viszont nem volt sor, az étterem egyik munkatársa elárulta, múlt péntek óta kevesebb étellel készülnek, de még így is rajtuk marad a lefőzött ételek jelentős része. Azt ottjártunkkor még nem tudták megmondani, hogy a kötelező délutáni zárás után mi lesz. Egy thai étteremben minden azon múlik, el tudják-e intézni a házhoz szállítást vagy sem: ha nem, akkor be kell zárniuk.
A Deák tér egyik kávézójában azt mondták, noha a rendelet teljesen új helyzetet teremt, valamilyen szinten számoltak vele. Az elmúlt időszakban egyszer már megváltoztatták a nyitvatartást: később kezdtek és korábban zártak. Ezt kell most újból átvariálni. A közeli gyorsétteremben a forgalom eddig is látványosan csökkent, több alkalmazott már így is a munkáját féltette, de más helyen is ugyanerre panaszkodtak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.