Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cím büszke birtokosa a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt. Ezzel már 15 magyar mezőgazdasági termék és élelmiszer élvez valamennyi uniós tagállamban oltalmat.
Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot – elsőként a magyar sajtok közül – hétfőn bejegyezte mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet a Tradicionális Magyar Sajtok Egyesülete nyújtotta be 2016 áprilisában az Agrárminisztériumhoz (AM) - közölte a szaktárca.
A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot hagyományosan a nyugat-dunántúli megyében állítják elő. Jellegzetessége, hogy az érleléséhez szükséges, fő érlelő mikroflóra a sajt felületén az érlelés negyedik, ötödik napján már megjelenik, és halványsárga bevonatot képez. A sajt a négy-öt hétig tartó érlelést követően vöröses-sárga színű, erőteljes illatú és aromás ízű.
A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt az AM által elindított Földrajzi árujelzők program eredményeként került oltalom alá.
A program célja az agrárgazdasághoz kötődő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint az, hogy a termelői közösségek éljenek az oltalom nyújtotta lehetőségekkel, és élvezzék azok előnyeit. Az oltalom védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel a termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi.
A sajt bejegyzésével tizenötre emelkedett azon magyar mezőgazdasági termékek és élelmiszerek száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unió valamennyi tagállamában oltalmat élvez. A Földrajzi árujelzők programjának keretében további 26 új földrajzi árujelző uniós oltalmára irányuló eljárás van folyamatban, elsősorban a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, valamint a regionális pálinkák körében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.