Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A londoni példa alapján készült volna a BKK-s jegyrendszer, ám a projekt végül kudarcba fulladt. Pedig nagy szükség lenne egy modern rendszerre, ezt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid sem látja máshogy.
Budapest nagyon megérdemelne már egy 21. századi jegyérvényesítési, jegyellenőrzési rendszert, mert valóban a ’60-as évek fejlettségi szintjén vagyunk
– mondta a Reaktornak adott interjúban Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezetője.
Vitézy megosztotta, hogy amikor a BKK vezérigazgatója volt 2010 és 2014 között, jelentős munkát fektettek abba, hogy az elektronikus jegyrendszert elindítsák. A példa akkoriban London volt. “Nemcsak chipkártyás rendszer működik, hanem bankkártyával, érintésmentesen, de a telefonokban lévő Google, Apple fizetési rendszerekkel, okosórával is lehet jegyet érvényesíteni” – idézte fel, ahogy azt is, a technológia megtervezése, a nemzetközi beszerzés után távoznia kellett a közlekedési cégtől, és eltávolították a csapatot is, amelyik ezzel foglalkozott, a projekt pedig kisiklott.
Nekem fáj a legjobban, mert nagyon sok munkánk volt benne. Innen kell most újjáépülni.
Vitézy szerint az elmúlt egy évben ugyan történtek lépések, de a teljes értékű megoldáshoz jelentős beruházásra van szükség. “Bízom benne, hogy a BKK ezt előbb-utóbb megcsinálja.”
Megosztotta, hogy ahhoz, hogy egy londoni típusú jegyrendszert el tudjanak készíteni, minden metróállomáson kapurendszerre van szükség, emellett az összes járműre digitális jegykezelőt kellene tenni, hiszen ezek ma nem állnak rendelkezésre.
A tömegközledésről szólva azt mondta, elindult az utasszám növekedése, de a budapestiek lassabban fedezték fel a villamosokat, mint a sörözők és éttermek teraszait. “Az látszik, hogy az utasszám lassú visszanövekedést mutat, hosszú út van még előttünk ahhoz, hogy a tömegközlekedést ugyanannyian használják, mint korábban”. Megemlítette, hogy a kötelező és általános maszkhasználat hozzá fog járulni ahhoz, hogy a bizalom a tömegközlekedés iránt hamar helyreálljon. Ugyanakkor “fontos, hogy a tömegközlekedési szolgáltatók meg is követeljék a szabály betartását”.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.