A veszélyhelyzet idején más szabályok vonatkoznak az otthon dolgozókra, mint máskor. Erről adott ki szerda este rendeletet a kormány, amely így szól:
Nem kell alkalmazni a munkavédelmi törvényt, amely szerint a munkáltató és a munkavédelmi hatóság a lakásán dolgozót is ellenőrizheti. Elég, ha a munkáltató tájékoztatja a dolgozót a biztonságos munkakörülmények szabályairól, és ő ennek alapján maga dönti el, melyik szobájában hogyan dolgozik.
Továbbá megállapodás alapján el lehet térni a Munka Törvénykönyvének attól a pontjától, amely szerint „a munkáltató a távmunkát végző munkavállalónak minden olyan tájékoztatást köteles megadni, amelyet más munkavállalónak biztosít”, illetve amelynek alapján lehetővé kell tennie, hogy a dolgozó a cég, intézmény „területére beléphessen és más munkavállalóval kapcsolatot tartson”.
Igazolás nélkül el lehet számolni költségként havonta legfeljebb a minimálbér 10%-át – ez most 16 100 forint –, de ha erről a dolgozó megállapodik a munkáltatóval, akkor nem számolhat el külön számlával fűtést, villanyt, internetdíjat, lakbért. A kormány korábban törvényt ígért erről őszre.
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára júliusban arról beszélt, hogy a tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti. Azt a gyakorlatot is szabályossá tennék, hogy megállapodás szerint csak a munkanapok egy részén legyen egy dolgozó távmunkában – mondta, de erről a most kiadott jogszabály nem szól. Ugyanő még szeptemberben is törvényről beszélt, de hozzátette, hogy „a munkahelyi balesetek körének meghatározásában elég távol vannak a vélemények egymástól”. Végül csak kormányrendelet született, amely a balesetekről nem szól, csak kiiktatja a munkavédelmi ellenőrzést.