Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
Az esztergomi Bazilika melletti egykori királyi székhelyet, az alapító István király születési helyét testálja a módosító javaslat a Főegyházmegyére, Völner Pál kiegészítő módosító javaslata szerint az egyházmegye kérésére. A vár a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozik, a javaslattal a tulajdon és a kezelés is az Esztergom-Budapesti Egyházmegyére szállna. „A tulajdonba adást a Főegyházmegye arra hivatkozással kezdeményezte, hogy az érintett terület korábban is egyházi tulajdon volt és mivel az érintett területtel szomszédos az esztergomi Bazilika – mint az ország egyik kiemelkedő szakrális és turisztikai központja –, indokolt a fizikailag és rendeltetésüket tekintve is szorosan kapcsolódó területek egyházi tulajdonba adásával elősegíteni, hogy a fejlesztések és a működtetés megvalósításánál egységes szempontrendszer érvényesüljön.” – áll a javaslat indoklásában.
A javaslat elfogadásával az ingatlan kikerülne a kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon köréből, és bár a nemzeti vagyonról szóló törvény az ingyenesen átadott vagyonnal kapcsolatban előírja, hogy évente beszámolni köteles az új tulajdonos az átadónak, illetve 15 évig azt nem idegenítheti el, ez esetben kivételt tesz a javaslatot benyújtó igazságügyi államtitkár. A Főegyházmegyének átadott esztergomi vár határozatlan ideig terhelt az eladási tilalommal, és évente nem köteles beszámolót sem készíteni az átadónak, az eset speciális voltára hivatkozva, sarkalatosnak minősíti azt, vagyis csak kétharmados többséggel lehet módosítani a rendelkezést.
A módosítót az Igazságügyi Minisztérium államtitkára ahhoz a törvényjavaslathoz nyújtotta be, valójában kiegészítésként, amelyben a szabadkígyósi kastélyt a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek adnák át úgy, hogy erről sem a település vezetőjével, de a megyei fideszes politikusokkal sem egyeztettek előzetesen.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.