Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A 2022-es költségvetésben meghatározó a járvány elleni védekezés – miközben Gulyás Gergely szerint nemhogy 2022-ig, de júliusig se kell várni a járvány praktikus végére.

„Bízhatunk abban, hogy a járvány május végével, június elejével véget fog érni. Vagy legalábbis olyan minimális mértékben fog velünk élni, ami már alapvetően az ország normális életéhez való visszatérést nem zavarja meg” – ezt találta mondani Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfó aktuális epizódjában. A hvg.hu által feltett és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által felolvasott kérdés arra vonatkozott, nem fest-e rosszul, hogy épp akkor rakják össze és fogadják el az ország jövő évi költségvetését, amikor fenekestül átírják az aktuálisat – minthogy pár hónapig sem volt képes szinkronban maradni a valósággal.

Gulyás Gergely voltaképpen saját magának is ellentmond, hiszen ugyanezen a matinén közölte, hogy az oltásra regisztráltak száma még nem érte el az 5 milliót. Azt is mondta, hogy még mindig nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, mennyi ideig tart a védettség. „A jelenlegi adatok optimizmusra adnak okot, most arra lehet következtetni, hogy 8–9 hónapig legalább, de akár egy évig, vagy hosszabb ideig is hatékonyak maradhatnak az oltások.”

Szóval a lakosság fele nemhogy nincs még beoltva, de nem is regisztrált – vagyis jó részük nem akar –, de aki regisztrál, és be is oltják, annak csak idő kérdése, mikor jár le az immunszavatossága.

Hát így lesz vége a járványnak bő egy hónap múlva, és térünk vissza a normális élethez. Leginkább sehogy, de majd igyekszünk közelíteni a normális élet tengelyéhez. Vagy megtaláljuk a normalitás új tengelyét.

A költségvetésnél maradva, a kancelláriaminiszter azért igazán szólhatott volna kollégájának, Varga Mihály pénzügyminiszternek, hogy ne strapálja magát a 2022-es büdzsével, a járványnak rögvest vége. A jelek szerint sajnos senki nem szólt Vargának, a Költségvetési Tanács (KT) tervezetről alkotott véleményében így ír: „A 2022. évi költségvetés prioritásai között változatlanul meghatározó a járvány elleni védekezés. Erre és az egészségügyi ellátórendszer összehangolt működtetésére (immár második évben) az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap szolgáI, amelyben mintegy 3600 milliárd forint áll rendelkezésre.”

Gulyás nem csak Vargát nem értesítette a járvány küszöbön álló végéről, hanem a Költségvetési Tanácsot (vagyis Kovács Árpád elnököt, Matolcsy Györgyöt, a jegybank, és Domokos Lászlót, a számvevőszék vezetőjét) sem. Ők ugyanis úgy látják, hogy a „koronavírus-járvány és következményei súlyosak, kihatnak a 2021-2022. évre vonatkozó makrogazdasági és költségvetési alapokra is. Ma még beláthatatlan, mikorra lesz teljes visszatérés a korábbi, megszokott gazdasági és életritmushoz.”

Gulyás Gergely bezzeg belátja: egy hónap múlva, plusz egy kis apró.

A Költségvetési Tanács egyébként olyannyira bizonytalannak látja a kilátásokat, hogy a kormánynak azt javasolta: építsen be a költségvetésbe feltételes kiadási tételeket, amelyeket év közben csak akkor léptet életbe, ha szükséges. És amúgy önmérsékletet tanácsolt: talán érdemes lenne az éves hiánnyal legalább felülről közelíteni a GDP 3 százalékát, és talán a 7,2 ezer milliárd forintos túlköltekezésnél elég lenne kevesebb. De a kormánynak fontosabb a pénzszórás a választási évben a gazdaság újraindítása.

A kancelláriaminiszter azt azért elismerte, hogy „kétség kívül” és „természetesen” nagyobb kockázat övezi most a költségvetést, mint békeévekben. Azt nem indokolta meg, hogy akkor mégis miért nem lehet őszre halasztani a büdzsé összeállítását és megszavazását (mint ahogy az a nerelőtti időkben szokás volt egyébként). Mármint azon túl, hogy a járványnak június elején bízható módon vége.

Persze egy évtized tapasztalata mutatja, hogy egy tehervonat könnyebben korrigál a haladási irányán, mint a Fidesz. Szűk egy évtizede mantrázzák, hogy a korai költségvetés a kiszámíthatóságot szolgálja, mert minél előbb látja mindenki, mi várható, annál jobb. Úgyhogy így lesz most is, ha törik, ha járvány. Még akkor is, ha ez a mantra sosem volt igaz, hiszen a békeévekben már jóval a januári életbe lépése előtt farigcsálni kellett a „kiszámítható” büdzsét, menet közben pedig napi rutin volt az „átcsoportosítás”. Bár így legalább kívülről gyakorlatilag követhetetlen volt, voltaképpen hova megy a pénz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!